Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szőnyi József Írásai és beszédei III-ik rész

2010.03.19

 

Pilisszántói szimbólumok

 

 

 Mint ahogy egy hangversenyterem melynek előadás előtti csendjében külön, külön hangolódnak a különféle hangszerek. Finom hangok. A vájt fülűek számára sejtetik, hogy ezek az egyéni vibráló csilingelések nemsokára összeállnak harmonikus egységgé.

Már csak a karmester hiányzik, aki lelket lehel a most még szétszórt hangokba és zenekart varázsol belőlük.

A kottatartón koppan a pálca, a karmester int, és a hallgatóság kiemelkedik a zörgő csörömpölő anyagi világból egy magasabb szellemi állapotba. Az ember ilyenkor végtelenül sajnálja, hogy a nagyot hallók nem részesülhetnek ebből a páratlan élményből.

Pilisszántónak Stradiváris mesterkéz alkotta hangszerei vannak. Kőbe vannak vésve, mert mint ahogy Wass Albert írja: A kő marad, a kő marad.

 

Látjuk falunk hangolódó hangszereit

     Pilisszántó titokzatosságai:

 

  • Keresztes Kő

 

  • Templom címeres, ismeretlen eredetű alapköve

 

  • Régi temető rejtélyes középkori romjai

 

  • Földalatti mesterséges titokzatos keletkezésű folyosó rendszer

 

  • Földalatti gabonatárolók

 

  • Pálos rend születési helye

 

  • Termékenység idollal és profilból ábrázolt kelta férfifejjel belevésett szikla

 

  • Misztikus csengésű Ziribár dűlő jelentése

 

  • A Pilis hegység vitathatatlan kultúrtörténelmi értéke.

 

  • Fura kövek a Pilis hegy zugában.

 

  • Kelta nyílhegyek a Ziribár dűlőből, ugyanott gyanús kurgán domb

 

  • Templom középen beszakadt folyosó

 

  • Kelta, római, avar és honfoglalás kori település maradványok a falu határában

 

  • A falu közlekedési csomópont volt a római korban két átmenő úttal. Egyik Brigettó felé, a másik Dobogókő felé vezetett, a harmadik összekötötte a kettőt. Mérföldkövek, villa, temetkezési hely, őrtorony, pénzek stb. bizonyítják létüket.

 

  • Magyarország első térképén már jegyzik Szántót /Zanto/

 

 

 A titkok létezését bizonyító, szimbólumokkal ékesített fizikai anyagnál egy oktávval magasabb hangon szólnak Pilisszántó szimbólum rendszerének üzenetei.

Legsűrűbben előforduló jelünk a szív és kereszt.

Az emberiség talán két legfontosabb lételeme!

A szeretet és a hit. Ha úgy jól belegondolnak a vájt fülűek, van ennél fontosabb dolog a világon?

Régi temetőnk egy kőből faragott gyönyörű sírkövein, az élet és halál emlékművein legtöbbször ezt üzenik nekünk őseink. A Trojica zarándok kereszten, melyet engesztelésül ajánlott fel Licsik Adam 1900-ban a Szentháromságnak, a szív kereszt alatt egy körben bevésett 8 ágú rozetta is figyelmeztet a teljességre.

Csobánkai erdőben egy szál magában álló keretes kereszt kellős közepén egy nagy szív, a szeretet dobog Jézus testének helyén.

Vajon véletlen, hogy temetőinkben, a Kálvárián összesen hét helymeghatározó nagy keresztünk áll?

Érdekes módon zarándok keresztünkből is hét van.

A fő út mentén a faluba érve a Trojica, a csobánkai úton, a Rókus kápolna előtt, a templom előtti, a Szent Flórián, fönt a dombtetőn Pilisszentkereszt felé és hetedikként a Milleniumra felállított Hősök tere keresztje.

Temetőink sírkövei arról tanúskodnak, hogy  egyszerű, kérges és nehézkezű őseink akik a helyesírást csak mellékes úri huncutságnak tartottak ugyan de  csodálatos, tiszta erkölcsre és szépre érzékeny lelkületük kisugárzása a hideg kövön át száz évek multán most is melegíti utódaik szívét.

Örökre belevésték hegyeink kövébe azt, ami nekik fontos volt, és nekünk is az lehet.

Egymásba kulcsolódó két kéz, virágfüzér, kehely ostyával, Krisztusi jelrendszer, tövisbe zárt vérző szív, négy-hat-nyolc-águ rozetták, korpusz angyalokkal, négy világtájra mutató jel, szabályos átlós négyszögbe ölelt (bizánci?) kereszt és egyéb tömör mondanivalóval bizonyítja azt a különös, magasabb szellemiséget, amely falunk terében vibrál.

A templomba belépve rögtön két szentelt víz tartóra nyúlik kezünk. Alul bevésve ott van a Krisztusi jel a szívkereszttel. Fölöttük a mennyezeten szintén egy gazdag szimbólum. A hétfájdalmas Szűzanya oltár, a tizenkét csillaggal koronázott Szűzanya, a boltozatra festett Árpád-házi királyok hét képe, a szószék szimbólumai ösztönzik elgondolkodásra agyunkat.

Külön tanulmányt érdemelne a Baross-udvar téglahomlokfalába beleépített Boldogasszony oszlopkápolnácska szimbólum sora. A szimbólumok kidomborodnak ezért a kőfaragvány valószínű idősebb 1882-nél, mert az évszámot már csak bele tudták vésni és nem rá, úgy, mint a többi jelet. Mit jelenthet falunk eredeti nevének (Zantho, Zanto, Zantou) lefordíthatatlan jelentése?

Biztosan nem szántóföldet ebben a hat aranykoronás, kegyetlenül művelhető, csupa kő szántói földben. Talán szentet jelentene?

Vagy mit akart nekünk üzenni a Termékenység sziklába vésett női idol a mosolygós párjával? Szimbólum értékük van nekik is!

Legtöbbet kutatott és vitatott szimbólum rendszere a Keresztes Kőnek van. Nincs összehasonlítási alap. Teljesen egyedi és nagyon mély értelmű. A feltételezett Szent Kereszt Pálos kolostor középkori romjain talált kőnek már tekintélyes irodalma van, de Ő őrzi a titkát. Bizánci kereszténységre emlékeztető bonyolult, de határozott jelrendszere ismét egy ősi tudású keleti kultúrára utal, mint ahogy a Ziribár dűlő eredete és jelentése.

Egy település címere a település jellemző egyéniségét sűríti kifejező szimbólumokba.

A mi címerpajzsunkat a betlehemi csillag és a búzakalász uralja. Ezt érdemelte ki a falu. Ez van megfaragva a templom alapkövébe melyre a templom szellemisége épült. Akiket ez a csillag vezetett Izraeltől keletre lévő országból jöttek. Mely nagy tudású kultúra volt ott ahol többet tudtak Heródesnél és írástudóinál.

Vajon ki lehetett a három napkeleti király? Honnan jöttek és miért voltak bölcsek? Mivel érdemeltek ki ilyen kiváltságos égi felvezetőt, miért pont ők voltak a megszólítottak?

 

 

Ködösítő területen át biztos kézzel vezette őket a Megváltóhoz a mi betlehemi csillagunk.

 Mi lehet az oka ennek a ragaszkodó következetes keleti  kultúr kötődésünknek?

Pilisszántó lakói a titokzatos három királyhoz hasonlóan vajon miért érdemelték ki ugyanazt az erkölcsi irányt mutató égi felvezetőt? Ilyen dolgok nem véletlenül születnek!

Nem lehet véletlen az sem, hogy a jelzések iránya keletre mutat. Miért nem kerül szóba Párizs, London vagy Berlin?

Miért Mezopotámia felé hunyorítanak cinkos kacsintással Pilisszántó történelmi leletei?

 Azt hiszem, a titkot tovább kell keresnünk a hangolódó hangszereinkben. Sokat mondó, de még meg nem fejtett szimbólumaink segíthetnek ebben.

Arra gondoltam, a Pilis környéki szlovák falvak magukkal hozhatták közös szimbólum rendszerüket az őshazából az 1700-as években, hisz a török és a Habsburg elnyomás után a semmibe érkeztek az új letelepülők. Összehasonlítva testvér falvainkat mégis Szántón látom a legtöbb, egyedibb szimbólumokat, amiből azt kell kikövetkeztetnem, hogy érkezésünkkor már itt voltak a többi lelettel együtt, átvettük, azonosultunk velük és őriztük őket.

Az kétségtelen, hogy Pilisszántó kőbevésett történelmi „kottája” a keresztényi érték rendje. Ha ezt felismerjük és elismerjük már nem lesz nehéz ráismerni a karmesterre, a Teremtőre. Ha a kottatartónkon az Ő karmesteri pálcája koppan, akkor segítségével kiemelkedhetünk a zörgő-csörömpölő, anyagi világból egy magasabb szellemi állapotba.

 

Ha nem, akkor összetörésig csörömpölünk tovább.

 

Pilisszántó, 2004. május

 

 

 

Szőnyi József

polgármester

 

___________________________________________________________________________________________

 

 Köztulajdon és az Érték.

 

Az Enyém a Tiéd, Övé fogalmát más-más ember különböző megközelítésből ítéli meg. Az Önkormányzati vagyon, a falu vagyona, pontosabban a falu mindenkori vagyona a közös tulajdonunk. Nem mindenki ismeri a saját értelmező szótáramat ez  ügyben, ettől lehet az, hogy olykor a  miénk   fogalom másképp értése miatt konfliktus támadhat közöttünk.

Az önkormányzati képviselőknek és a polgármesternek egyik legfontosabb feladata az önkormányzati vagyonnal való ésszerű gazdálkodás a jelen és a falu jövője érdekében. Csakhogy ez a kis érdek szócska alaposan fel tudja borítani a véleményeket. Különösen így van ez a vagyon körül. A pálinka főzde, a cigarettagyár, az utcán tüntető drogos azonnal hevesen jogaiért tiltakozik , ha az orvos az ember az össztársadalom védelmében korlátozásukat kéri.

Az önkormányzat csak azokat az érdekeket  fogadhatja el amit a falu egészének érdeke. Az egyéni érdeket is támogatni kell, amíg az nem ütközik a falu érdekével.

Ami a miénk az , az enyém is - érvel az aki egy szeletet ki akar sajátítani a közösből. Pld. közterületet használja saját javára, a kerítését nem befelé hanem véletlenül a közterületfelé tolja, leharap magának egy kis területet az árok széléről feketén rá köt a Kábel TV-re, vagy közprédának gondolja az erdő-mező fáit.  Ez önző ember sajátja, amihez rögtön ideológiát is gyárt, hogy megnyugtassa saját lelkiismeretét.

A falu többsége, az igazi közösségi ember szerencsére úgy gondolkodik, hogy ami a miénk az nem enyém, hanem a többieké. És ha valamilyen oknál fogva rám van  bízva a köz vagyona arra jobban vigyázok mint a sajátomra. Ahol ilyen típusú emberek laknak ott szép takaros virágos az utcakép és nem gyártanak ideológiákat, mert lelkiismeretüket nem a hajánál előrángatott ideológia, hanem a tisztára söpört járda nyugtatja meg.

Van az önkormányzatnak u.n. törzs vagyona. Pld. Iskola, Óvoda, Községháza, Egészségház stb.. A törzsvagyon jellemzője, hogy nem szabad eladni, mert ha pénzzé teszi az önkormányzat, veszélybe kerül a falu rendje a normális élet feltételei.

Részemről szívesen a törzsvagyonhoz sorolnám a tájat, a hagyományt a környezetet a közösséget és százszámra sorolhatnám a falu érdekeit. vajon, ha azokat is pénzzé tenné az önkormányzat nem sínylené meg az élet ?

Ehhez a fejezethez érve bizony már ököllel dörömböl az Érdek. Igen csak résen kell legyen az önkormányzat. A baj ott kezdődik, ha a faluért a jövőjéért felelős döntéshozó összekeveri az értéket a haszonnal. A kettő egyáltalán nem ugyan az.

Nehezíti a döntést ha az értéket nem ismeri fel. Az utca emberétől nem vehető rossz néven ha halandó ember módjára gondolkodik. Ő most él, most akar jól élni az Ő méretre szabott néhány évtizedes életében. Neki most kell a ház, az aszfaltos út a csatorna a tornaterem és egyéb más praktikus hasznos dolog. Nem ér rá várni ezekre a jótéteményekre amíg leketyeg az élete. Utána   meg már minek ?

De a választott önkormányzati képviselő és a polgármester nem gondolkodhat így. Ebben a faluban 10 év múlva és 1000 év múlva is emberek fognak élni. Mi ezekért is felelősek vagyunk. A mi vagyonunk az Ő vagyonuk is.

Nem érzem korrektnek, hogy feléljük az Ő vagyonukat a ma emberéért. Az önkormányzatnak hallhatatlanként kell döntenie mintha száz és ezer év múlva is itt szeretne élni ilyen környezetben. Ezért nekünk még áldozatot is kell hoznunk unokáinkért.

Meg kell őriznünk számukra értékeinket. Az egyén, a családját szerető édesapa féltve gondol gyermekei unokái jövőjére. Stabil, megnyugtató biztonságos jövőt akar rájuk hagyni. Ezért a család vagyonát gyarapítani akarja és nem kiárusítani, felélni azt amit apjától örökölt. Az önkormányzatnak ugyanilyen előrelátással kell gondoskodnia a mi nagy családunkról, amit Pilisszántónak hívnak.

A falu értékeit tehát lehetőleg nem eladni , hanem ápolni kell. Az érték fogja hozni a hasznot, amely haszonból ismét értéket lehet előállítani, amely megint csak hasznot fog hozni. A hasznot aztán fel lehet használni tornateremre, kultúrára, templomra és egyéb életünket könnyítő javakra.

Eladhatjuk a hegyoldalt, jó pénzt kapunk érte. Leaszfaltozhatjuk belőle sáros utcáinkat, lám fejlődik a falu. Azt mondom erre, tornatermünk aszfaltos utcáink, csatornánk még lehet. Ha nem ma akkor holnap vagy holnapután. De Pázsitunk már soha többé nem lesz ! És ettől a temetői hangtól, hogy soha többé számomra a milliók apró Júdás pénzzé zsugorodnak, mert elárultuk utódaink jogát, amire nem kaptunk tőlük meghatalmazást.

Ugyan ez vonatkozik arra a sok-sok egyéb értékeinkre, amelyeket ha egyszer elvesztettünk semennyi millióért sem tudjuk visszaszerezni.

Az elmúlt néhány önkormányzati év alatt csak-csak sikerült ezt- azt fejleszteni a faluban anélkül, hogy eladtunk volna a fél falut. Ha eladtuk volna a régi iskola épületét egyszer kaptunk volna érte 10-15 milliót. Most évente 4 milliót hoz a falunak, vagyis mintha 8-10 évenként újra és újra, eladnánk. Ez az épület egy érték mely folyamatosan hasznot hoz.

A hatalom általában uralkodik az embereken, mozgatja cselekedeteit, korlátoz, befolyásol netán szolgává tesz.

A pénz ma nagyhatalom, aminek könnyen és szívesen avagy kényszerből válunk szolgává.

Az önkormányzat szerencsére nincs válsághelyzetben, nincs rajta életmentő krízis kényszer, mely szorításából csak a pénz szabadíthat ki. Következésképp nem kell a pénz imádatának csapdájába esni. Szerencsére még találunk más imádni valót amit világosan meg kell különböztetnünk a bálványtól.

A legdrágább portéka a hiány. Amíg van áru, addig meg is szerezhető. Az erkölcsi, morális és egyéb értékeinken túl ilyen portéka az építési telek, amelyből már nem sok van. Ezért akinek van az vigyázzon rá mert nagyobb értéke van mint gondolná. Akinek nem kell kenyérre az ne adja el! Az eladott telekért kapott pénz már nem érték vagy még nem érték. Ezért bánjunk óvatosan ezzel a fogyatkozó és nem pótolható értékkel a telekkel.

De Önkormányzati vagyon, mindannyiunk vagyona az összetartó lakóközösség, élő nemzetiségi falu, pilisi táj, falukép, építészeti értékek, feltárt és feltárásra váró régészeti területek, mikroklíma, sokszínű élővilág, közvetlen emberi kapcsolatok, hagyománytisztelet, lakható élettér, a csendes vallásosság és sorolhatnám még.

Vajon mind ez mennyit ér ? Hány milliót ? Hány telket ? Hiányuk pótlását, hány millióért tudnánk fedezni ?

Nehéz közös nevezőre jutni ezekkel a kérdésekkel ez igaz !

Tisztánlátásunkhoz legmegbízhatóbb segítséget a halhatatlan falunkért valóban mélyen érző, önzetlen szeretet adja, melytől nem lehet idegen az alázat sem.

 

 

Pilisszántó, 1999. március 9.

 

 

                                                                                                         Szőnyi József

                                                                                                           polgármester

 

Kép

 

 

A falu első két embere a

polgármester és a tiszteletes úr

 

Szőnyi József és Árva Vince atya

 

 

 

 

 

 

 

 

Együttélés

 

A mostani falu alapjait 1702-ben kezdték lerakni a mai nyugat Szlovákiából idetelepült lakók. Keresztényi vallásosság munkaszeretet, tisztelettudó vendégszeretet, szerény egyszerűség kötelességérzet jellemezte őket.

Az elmúlt 300 esztendő bebizonyította, hogy ezek szilárd, jó erkölcsi alapok voltak, ezért maradt életképes a falu.

Az évszázadok viharai összecsiszolták, megedzették, közösséggé kovácsolták az itt élőket. Megélhetési formájukkal, szokásaikkal, nyelvükkel, vallásukkal, gondolkodásmódjukkal színes kultúrát alkottak. A falut sajátjuknak érezték, ragaszkodtak övéikhez. Olykor még ha hajba is kaptak ami a legjobb családban is előfordul. mégis egymáshoz tartoztak, kifelé egységet alkottak. Szoros kapcsolatban álltak a környék településeivel, kulturális és kereskedelmi szálak tették nyílttá  és barátivá az alaphangot. Az öt szomszédközség öt nemzetisége személyesen  ismerte egymást. Az egymásrautaltság megtanította a szlovákokat magyarokat cigányokat, svábokat, szerbeket egymás nyelvére is, énekelték egymás dalait, átvették egymás jó szokásait. Mint egy kis Hungária. De Pilisszántó társadalmának egységét nem tudta felbontani semmiféle külső behatás. És ez jó volt így!

Aztán a közlekedés, információcsere, TV, rádió fejlődésével messzebb látott a szem, a tempó és az idő gyorsabb, a távolság rövidebb lett. A kitágult világban az élet sűrűbb, az emberi kapcsolat  pedig szegényebb lett.

Különösen így volt ez a közeli fővárosban, hiszen ott koncentrálódott leginkább ez a fejlődés. A városi ember élvezte leginkább a közszolgáltatás minden előnyét. Színházba, múzeumba, előadásokra, jó iskolákba járhatott, a mindenféle hivatalok és üzletek kéznél voltak, a jó megélhetési lehetőségekben válogatni lehetett. Ettől volt vonzó sokak számára Budapest. A jobb módúak közül egyre többen engedhették meg maguknak, hogy az egész heti zajos, füstös, ideges és fullasztó városi környezetből kimenekülve a természet közelségében újra feltöltődjön a hét végén, hogy aztán hétfőn újult  erővel folytathassa azt amiből pénteken délután kiszabadult.

A nehezen művelhető szántói határ sovány hasznot jelentett gazdájának. A kapálásból soha sem lett volna városi életszínvonala. Ekkor találkozott a két társadalom érdeke először  de remélem nem utoljára. A városi ember vágyott a természetre, meg volt rá a pénze is a szántói pedig eladta kis jövedelmet hozó szőlőjét. Ebből csináltathatták meg végre a fürdőszobájukat, ki-ki szobabútort, lovat,  Pupi motort vehetett a hegyoldal árából. A Községi Tanács kijelölte azokat a területeket ahol a városi ember építhetett magának egy ,, ideiglenes emberi tartózkodásra  is alkalmas gazdasági épületet ,, kertművelés céljára mely 30 m2 alapterületnél nagyobb nem lehetett. A 80- as évek elején a Paszinkit és Placskót felparcellázta és 50 évre 24-27.000 Ft-ért  tartós bérletbe adta az igénylőknek. Aztán ezek az önkormányzati tulajdonú telkek egy kormányrendelet utasítására ingyen és illeték fizetése nélkül a bérlő tulajdonába kerűltek.

Egyszer csak a falunkra ránéző szemlélő azt vette észre, hogy a természetes határ átalakult és az addig háborítatlan tájat hirtelen elöntötték a  ,,gazdasági épületek ,, .

A főváros környékén ettől kezdve a földről senkinek sem a kapálás, a szüretelők éneklése, a szántás fölött lebegő  pacsirta, a hajnali kaszacsengés, a szomszéd földről átkiáltott ,, Pomohaj Pán Boh ,, és a haza zavaró esti harangszó jutott az emberek eszébe hanem a parcella, a telek.

Ezt a gyors változást még nem érte utol a két különböző beállítottságú új szomszéd társadalom egymásratalálása. A közösséghez, természethez szokott és emiatt nyugodtabb és vendégszerető  vidéki ember  mellé oda került a panelrengetegben élő, cement és üvegfalak közt nőtt keményebb városi embertípus.

Pedig meg kell tanulnunk együttélni mégha nem is megy egyik napról a másikra. Ha elődeink megtanultak svábul, cigányul, talán nem lesz nehezebb magyarul sem beszélni a magyarnak.

Amikor átmentünk vendégségbe Szentkeresztre vagy Vörösvárra  Dobre ránó és Guten Morgen - nel tiszteltük meg a vendéglátót. Ők sem éltek vissza soha a mi vendégszeretetünkkel. Tisztelték nevünket, nyelvünket , szokásainkat, templomunk előtt keresztet vetettek, temetőnkben gyertyát gyújtottak. Talán innen lehetne indulni a mai társkeresésben is . Az együttéléshez ismernünk kéne a másik problémáját, lehetőségeit jogait és kötelességeit, ezek tolerálásával, őszinte kibeszélésével meg lehet az esélye az   együttélésnek.

Több felháborodott hangú telektulajdonostól érkező levél, jelentés és telefon  mindegyike az önkormányzatot támadja jogaik csorbításával, önkormányzati kötelességeink elmulasztásával. Ezek a levelek feltehetően tükrözik a telektulajdonosok általános elvárásait hisz többek nevében íródtak.

A falu lakói részéről másik irányba nem érkezett ilyen levél.

Nézzük milyen igények és problémák fogalmazódnak meg  a telektulajdonosok részéről:

- infrastruktúra kiépítését

- közbiztonság stabilitását 

- úthálózat karbantartását

- szemétkezelést, bokrok alatti szemét összeszedését, lomtalanítást

- közvilágítást

- mentő és tűzoltó, egészségügyi és védőnőszolgálat   

- vízhiány megoldását

-hatósági ügyek intézését ( kóbor kutyaharapás, rossz szomszédi problémák, birtokháborítás stb.)

Ezek az igények a XX. század végén az emberektől normális és természetes elvárások. A városi komfortérzethez szokott embertől méginkább érthető ez az igény.

Igenám de miből ? Az állam víkendtámogatásra nem ad pénzt. A településeket sem tudja kielégíteni ! Más községben úgy szereztek pénzt, hogy újabb területet vontak  belterületbe, ettől drágábban adták el és az így   befolyt pénzből fejlesztették. Aztán az  új belterületi közművesítetéshez újabb  területeket kellett eladni . Most már nincs mit eladni de az ott lakók lázadozva követelik az infrastruktúrát. Új óvodát, iskolát kell építeni melynek fenntartására ujabb önkormányzati pénzeket kell szerezni valahonnan.   Ott pedig ahonnan az új lakók beköltöztek, fölöslegessé válik az iskola tehát szintén veszteséges, hisz az ország lakossága    nem növekszik hanem csökken.

Nagy csapda ez a rövidlátó települési önkormányzatok számára. Ezt az agglomerácios csapdát én nem nevezném fejlődésnek az ott élők számára, legfeljebb beteges elhízásnak. Ráadásul elvesztették az azelőtt mindenkit odacsábító természetet és most már nincs ami  odacsábítsa őket. Nincs tehát pénzforrás a telkesek igényeinek kielégítésre de még az alapvető ellátásra sem. Az önkormányzat csak a saját bevételeiből tudná a telektulajdonosok utcáit, vízvezetékét stb. kiépíteni. Saját bevételét bérleti díjból, lakóinak, vállalkozóinak megadóztatásából, vagyonának eladásából tudja megszerezni. Csakhogy erre a pénzre a falunak is égetően szüksége van. Ők is szeretnének aszfaltos utakat, szennyvízcsatornát, komfortérzetet. És Ők nem tegnap jöttek ide, Ők 300 éve várnak rá. Ők évszázadokon át építették ezt a falut verejtékükkel, könnyeikkel összekuporgatott filléreikből. Egyedül teremtették meg maguknak mindazt amilyük  van. Ők   jól tudják miért köszöntek egymásnak háromszáz éven át meggörnyedve  naponta többször , hogy ,, Pomohaj Pán Boh ,,. Ettől van a szántóinak ebben a faluban több előjoga mindenkinél !

Aki itt vett telket tudta hová jött mit kaphat, mit remélhet pénzéért. senki nem mondta, hogy azért a pénzért infrastruktúra is jár. Aki Pesten eladta, bérbe adta lakását és kijött a telkére nyilván azért tette mert így járt jól, még ilyen gyengén fejlesztett közművesítetség ellenére is. Az Önkormányzat  kiskertművelésre adta a területét és nem lakótelepre.

Az állam tudja, hogy az önkormányzatok a kapott pénzből nem jönnek ki. A kötelező ellátást ( óvoda, iskola, egészségügy stb. ) sem tudják fenntartani  állami normatívákból. Ezért lehetőséget adott helyi adók kivétésére mely bevételéből pótolhatja a hiányt. A külterületi hétvégi házak hasznos négyzetméterére 900 Ft / év adót vethet ki mely összeget a falu  fenntartására felhasználhatja saját belátása szerint. Az Önkormányzat csak 300 Ft/m2/év adót szed be a telkesektől és itt kezdődik a baj. Az a fránya  pénz ugrasztja össze  leginkább az embereket.

Mit kapunk a falutól cserébe ? - csattan a vádló kérdés. Nincs víz, gáz, csatorna , kábel TV ! Az utak járhatatlanok , víkendházainkat feltörik, a közterület nincs kivilágítva !

Igaz. sajnos a megoldáshoz nem 300 Ft de 3.000 Ft / m2 sem lenne elég. A 300 Ft/ m2 arra elég, hogy a szemetet összeszedjük és Bicskére vigyük, lomtalanítsunk, ( több lim- lomot viszünk el mint az egész faluból ) A Víkend területre nyíló utak végén meghagyott közkifolyók vízdíját álljuk. Az égő víkendházakat oltó tűzoltóságot, ( egy fecskendő egyszeri kivonulása kb. 50-60 ezer Ft ) az infarktusra, balesetre kiszáguldó vörösvári mentőállomás és  éjszakai ügyelet fenntartását fizetjük.  A közvilágítás nélküli víkendtársulásoknak a 300 Ft 25 %-át vissza adjuk saját költségeik fedezésére .Nehéz ezek után elfogadni a vádat miszerint a falunak haszon az idegenforgalmi adó beszedése. Az önkormányzatnak csak munkát és  feladatot jelent  a volt  zártkert, hasznot nem.

A falu lakói is fizetik a szemét díjat, az Ő keresetükből és  nyugdíjukból épült a falu víz, gáz, kábel TV és villanyhálózata, miért lenne kivétel ez alól más. Nekem nincs szemetem, haza viszem, nem szülök így nem kell védőnő, nem ég a házam nem kell tűzoltó ezért  én nem  fizetek semmit- szokott  jönni a fizető panasza. Aki egy közösséghez tartozik annak hozzá kell járulni a  közköltségekhez is ! Még ha ezt nem is lehet egyénre szabottan kicentizve mindenkinek igazságos. Aki számára mégis elviselhetetlen  terhet jelent a költség előteremtése annál  gyógyír lehet  az önkormányzat  szociális megközelítése, netán az adó eltörlése. A 10-15 évvel ezelőtt kialakított telkek egykori aktív dolgozó pénzt kereső dolgozói akik annak idején viszonylag könnyen jutottak telekhez, mára nyugdíjasokká váltak. nehezen bírják fenntartani hétvégi házukat.

Nehéz kimondani, az érintetteknek elfogadni a sajnálatos tényt ma a víkendtelek nem szociális kategória.

Az ország átlagembere számára a víkendtelek elérhetetlen luxus. Drága a felépítése, karbantartása, fenntartása. A közterhek csak emelkedni fognak. Reszketni kell a  betörőktől - Mikor találom kifosztva  a házamat ?  A biztosító drága és nem megnyugtató.

Ennyi pénzért és idegeskedésért már évente egy hónapra talán egy  előkelő helyre is elmehet az ember víkendezni.

A jövő éppen a sok macera, erőn felüli költségek miatt nem biztos , hogy a víkendházak szaporodása lesz. De ha valaki mégis ezt az utat választja , annak bizony meg kell emésztenie azt a tényt: mint mindennek. Pilisszántónak is ára van. Mint egy belépőjegynek amit nem muszáj megváltani.

Miért  Paszinki, Sztugyenka, Nadhumni, Placskó és egyéb kiejthetetlen, idegen hangzású utcaneveket adtunk a terület      utcáinak ? Nekünk ez semmit  nem mond és semmit nem jelent ! Csattan egy másik vád az önkormányzaton.

Nekünk sokkal szebb a Sündisznó, Szarvas, Rigó, Kökény stb. utcanév. - mondják. Ha valakinek, akkor nekünk valóban fontosak az állatok, növények. De ezeket jobb szeretjük az erdőben, mezőn, réten látni mint az utcatáblán. Ilyen utcanév  az ország minden falvában, városában többet is talál a postás, teljesen hétköznapi kommersz utcanevek. De Zahumenyicája, Sztugyenkája, Novoszádekja senkinek sincs csak Pilisszántónak. 

Ezeket a neveket nem én találtam ki. Ezek történelmi nevek. Minden betűje a falu történelmének szeletkéje. Őseink tették nagybetűs tulajdonnevekké! Ezért aki idejön, úgy gondolom illik tiszteltben tartania a falu  hagyományait történelmét még ha neki ez nem mond semmit. Nagyon nehezen viselem, ha valaki ócsárlón becsmérlőn vélekedik falumról, aki ezt teszi az ebben a faluban nem kívánatos személy.

A területen több társulat állt össze földrajzi elhelyezkedése alapján. A társulatok  közgyűlései nehezen tudnak eredményt felmutatni. Nem ismerik egymást, nehezen elérhetők, különféle beállítottságú, inkább befelé forduló egyénekből állnak. Nagyon komoly érdek kell legyen az ami egységgé kovácsolja a társulatot.

A tó fölötti terület nemrég közgyűlést tartott. Egyetlen napirendi pontja a víz volt. A nagy létszám, az eddigi széthúzós alsó- felső rész közötti ellentét az eddigi tapasztalataim óvatos derűlátásra adtak okot. Aztán a gyűlés folyamán egyre fokozódó tiszteletet éreztem  a tagság iránt. Pozitív hozzáállás, kultúrált vita, alkotó vezetőség közösséggé formálta a társulatot. A nagy  közös érdek a víznyerés lehetősége egységgé kovácsolta az addig széthúzó közösséget. Ennek az egységnek az ereje most vizet fog fakasztani a sziklás hegyoldalban. Ráadásul a falu iránti tiszteletből az eddigi Transzvill helyett felvették a Placskó nevet. A közel 400 ember előtt köszönetem  és tiszteletem jeléül a földig hajoltam.

Nekik most már van egy Placskójuk ami a világon senkinek sincs rajtuk kívül .

Tudom, hogy ez  a közösség kifogja rekeszteni magából az út szélén szemetet kidobálót, az erdő fáit kivágót.

Nem fogja többé eltűrni, hogy valaki újra ,, ne fizessünk azoknak a hülye tótoknak,, című röplapot szerkesszen és  terjesszen .

El kell fogadnunk egymást ehhez találjunk közös érdekeket. Ez a táj, ez a környezet mindnyájunké,  megvédése lehet komoly közös érdek.

A falu történelmének utolsó két évtizede új körülményeket teremtett életünkben. Az új kihívások, új problémák, új feladatok újszerű megoldások elé állították az önkormányzatot, amely megoldások talán nem is a  legmegfelelőbbek mindig. Olyan megoldás sajnos nem lesz,  mely  mindenkinek egyaránt megfelel.

Egyet nem tehetünk: nem venni tudomásul egymást. Ha már a  sors egybeterelt minket Pilisszántó tiszta ege alá, együtt kell felelőséget érezzünk iránta, hogy aztán együtt élvezhessük az áldását is.

                                         

Kép

 

 

               

Szőnyi József 

polgármester

 

 

 

 

 

 _________________________________________________________________________

 

 Szőnyi József: Így égettem meszet

 

 

Pilisszántón talán már a római korban is égettek meszet, de a középkorban biztosan.

Településünkön 1702-ben történt újkori honfoglalásának már az első lakói ismerték a mészégetés módját.

A mészégetés két legfontosabb anyaga adott volt. A hegy mészkőből volt, az erdő pedig tele fával.

Sok megélhetési lehetőség nem lévén a mészégetés természetszerűen kínálkozott.

A mészégetés munka folyamatai, a tapasztalatok gazdagodása apáról, fiúra szállva mesterséggé  fejlődtek.

Amikor édesapám belefáradt a mészégetésbe, mi ketten az öcsémmel pedig már családos férfiak lettünk, átadta nekünk a kemencét. Ettől kezdve ketten az öcsémmel vittük tovább az üzletet. Bár eddig is együtt dolgoztunk apánk kezei alatt, de most ránktestálta a mészégetés minden felelősségét és kockázatát is.

 

A mészégetés olyan szakma lett a falunkban, melyet nem lehetett megtanulni semmilyen iskolapadban. A gyerekek szüleik mindennapos küzdelmeiket látva és tapasztalva óhatatlanul szívták magunkba a mészégetés fortélyait.

Mire az elfáradt szülő átadta a kemence üzemeltetését fiának, az már teljes biztonsággal tudta továbbvinni a stafétabotot.

 

Hosszú időn át a mészégetés technológiája nemigen változott fatüzelésű boksákban égették a meszet évszázadokon át.

Ennek következtében megritkultak az erdők, sőt erdőrészek eltűntek. Mind messzebbről kellett hozni a fát, melynek kitermelését korlátozni kellett.

Forradalmi változást a szén megjelenése és hozzáférhetősége hozott. Teljesen átalakult a kemence szerkezete, a munkafolyamatok, az egész technológia.

A közlekedés fejlődésével pedig bővült a piac, nagyobb mennyiségű meszet lehetett eladni, nagyobb távolságban lévő piacra, sokkal rövidebb idő alatt.

A lovas kocsis meszeseket felváltotta a teherautós meszes.

Így már 150-200 km távolságra is el lehetett vinni a meszet egy nap alatt. Az ország más területein is égettek meszet, ahol mészkőhegység volt., pl. Bükkben, Bakonyban.

A Pilisi mész ismertté, sőt fogalommá vált az ország mészhiányos területein pl. az Alföldön.

Úgy élt a köztudatban, mint a Makói hagyma, Csányi dinnye, vagy az Abasári rizling.

A Pilis hegységben termelt mésszel az ország hatalmas területeit láttuk el Tolnától Hevesig, Kisalföldtől Csongrádig.

Nem volt viszont érdemes pl. a Bükkhegység meszeseinek hatótávolságán belülre menni, akik az ország északi részét látták el,  mert a távolsággal megnövekedett költségek miatt nem voltunk versenyképesek.

Nem volt érdemes nagyüzemi mészmű Vác, Berente, Tatabánya közelébe menni meszet árulni, mert az sokkal olcsóbb volt, bár a rossz minősége miatt olykor mégis sikerült a saját meszünkre vevőt találnunk, aki nem csalódott, mert jó meszet kapott.

 

A falu mészégető kisiparosai a szélrózsa minden irányába kihordva a meszet, újabb piaci területeket kerestek. Az évek alatt spontán kialakult felségterületekbe a másik meszesnek nem volt illő betolakodni. Ha valaki szorult helyzetében mégis bemerészkedett, mert nyakán maradt az eladatlan mész, azt megszólta, felelőségre vonta a felségterület hallgatólagosan elismert ellátója. A betolakodóról a falu is tudomást szerzett, hisz a kocsmai veszekedés oka hamar hírül ment. Így a betolakodót közmegvetés övezte.

Bár a faluban csak 9-10 maszek meszes működött, közvetve vagy közvetlenül mégis a szántói családok nagy részének nyújtott megélhetési forrást a mészégetés.

A két állandó munkáson túl - akik fűtők voltak -, alkalmi munkások jártak dolgozni a kemencéhez.

Gyerekkoromban 10-12 évesen nemcsak szívesen ólálkodtunk a kemencék körül, hanem már pénzt kerestünk a mésszel.

Pirkadatkor, kora hajnalban vasgereblyével, opálkával és zsákkal felszerelve siettünk a salakdomb frissen kihordott, még izzó részébe. A leállás előtti állapotában lévő kemencében sok mész potyogott le a salakba, melyet a fűtő a salakkal együtt kitolta talicskájával a salakdombra. Mi gyerekek kiválogattuk az apró meszet, összegyűjtöttük és eladtuk a lovas kocsis felvásárlónak: Madár bácsinak 50 fillérért, aki miután összegyűlt egy 10-15 mázsás rakomány, elindult egy hétre az országba árulni az általunk összegyűjtött hulladékmeszet. Ha szerencsénk volt, a fűtő kicsit hanyagul dolgozott, mire felkelt a nap összegyűjtöttem 1-2 q meszet a salakban, majd büszkén-boldogan vittem haza keresetemet szüleimnek.

Persze néha besegítettünk a  "szerencsének" úgy, hogy segítettünk a műszak végefelé fáradó fűtőnek lehúzni, ilyenkor "véletlenül"  a salaklehúzó le-letört egy darabkát a mészboltozatból is, szaporítva a salakbahulló mészmennyiséget.

A forró salakdomboldalon, mészdarabkák után turkálva, megpörkölt újvégekkel apám lötyögős bakancsában bukdácsoltam föl-le. A lötyögős bakancs előnye, hogy bírta a forró salakot,  és könnyen ki lehetett ugrani belőle, ha tüzes darabka zsarátnok gurult bele, de a bakancs legfőbb előnye az, hogy egyáltalán volt. Az utcán használt gumiabroncsból összetákolt krisztuspapucsban ezt nem lehetett csinálni.

Tavasszal amikor elkezdődött a szezon csúcsüzemben működtek a kemencék  egészen a szántói búcsúig, június közepéig. Ilyenkor a Binderben egy hét alatt 100-150 munkásember forgolódott a kemencék körül serényen dolgozva. A mészégetés társadalma szoros közösséget alkotott, melynek erejét az egymásra utaltság, a kötelezően jól végzett munka, - és az üzleti konkurenciaharc ellenére - egymás segítése emelte tiszteletreméltó erkölcsi szintre.

A mészkemencékből élt a kocsmáros, aki pontosan tudta milyen folyamatok fognak zajlani a kemencéknél, hisz a férfiak a kocsmában beszélték meg a munkát. A kocsmáros pedig e szerint készült. "Berakáskor" korán nyitott. Berakás után műszakváltáskor megnövekedett a forgalma.

Tudta ki mit iszik, azt készítette ki. A kocsmában kerestük a holnapi berakás, mészszedés, fűtés résztvevőit. Sok gyári dolgozó kereste meg olymódon a család hétvégi ünnepi étkezését, hogy alkalmi munkát vállalt rendszeresen a kemencéknél. Közvetve a mészkemencékből élt a könyvelő, aki a maszekok könyvelését végezte, a VOLÁN teherfuvarozó vállalat sofőrjei, szerelői, a postás, aki gyorsan hozta a fontos táviratokat, a kosaras, aki gyártotta az opálkákat (kis kosárkákat) a lakatos aki sűrűn javítgatta a keményen igénybevett taligákat, spiccvasakat, ohrablókat, zádkákat. Kis pénzhez jutottak a gyerekek, akik a salakból kiválogatták a fűtés közben lepotyogott meszet, vagy kapott egy százast a fűtőtől, mert kemenceleállás után kipucolta a két kanálist.

Megkereste kenyerét az a munkanélküli, aki a gazdával járt meszet árulni vidékre és jó pénzt keresett a cenzár, aki mészhelyet (vevőt) talált a mészre. Öt liter borra és párszáz forint pluszra számíthatott a kőbánya kőtörője, aki előkészítette a követ, hogy szép darabos legyen és ne kelljen várni amikor érte jöttünk. Berakás előtti napon előkészítette a kemencénél felhalmozott berakásra váró követ egy ráérő csellengő ember, aki ezért megkapta a mindennapi fröccsét. A gyári szerelő délután olcsóbban megjavította teherautóinkat.  A szénbeszerzésnél jól keresett a mészégetésből a mérleges, portás, rakodó, térmester, tehát mindenki, aki hozzánk szólt, bár közvetlenül semmi köze nem volt a mészhez. A háború előtt a Bécsi út Ürömi dombján, a Vámház rótt ki vámpénzt a jövő-menő meszesekre. Most, hagyományőrzésként  a városszéli rendőr tette ugyanazt velünk, aki már tudta mikor jövünk hazafelé a túlsúlyosan megrakott

szénnel, ami alku nélküli biztos pénzt jelentett neki. Láthatjuk tehát, hogy a mészégetés szerteágazó összetevőiből közvetve, vagy közvetlenül a falu nagy része és még sokan mások megéltek.

A nyári időszakban kissé lanyhult a kereslet a mész iránt, majd ősszel valamivel növekedett. Ennek az okai valószínűleg a tanítási szünet, nyári szabadságolások, mezőgazdasági munkaelfoglaltságok voltak Tavasszal kezdődtek az építkezések, ősszel pedig a jövő tavasszal építkezni szándékozók oltották be mészgödrökbe a meszet, hogy tavaszra jól kiérett, állott mésszel dolgozhasson a kőműves. A gazdag dinnyeszezon végén, ősszel hazaérkezett csányi dinnyések sok meszet vettek tőlünk.

A faluban csak kisipari módszerekkel égettük a meszet, akár fa és gumitüzelésű boksákban, vagy az utóbbi időkben működött és működő széntüzelésű kemencékben.

Volt ugyan a 2.sz. építőipar vállalatának egy állami üzemeltetésű, négykamrás körkemencéje, de az is kisipari módszerekkel működött.

Sajnos mára szinte teljesen leállt a kisipari mészégetés. A szén ára  magasabb az eladható mész áránál. A nagyüzemi mészégetők mint pl. Lábatlan ontja a jóval olcsóbban előállítható meszet. A gazdasági helyzet országos romlása miatt a mészkereslet nagyon csökkent. Kevés a családi ház építkezés. A szőlőket már rég nem permetezik oltott mésszel, a cukorgyárak és öntödék az építőipari szövetkezetek nem kérik a meszünket. A tüzépesek is az olcsóbb gyári meszet vásárolják oltani zsákos mésznek. Úgy tűnik ez a több évszázados foglalkozás kifog halni. Mi voltunk a hagyományos mészégetés utolsó mohikánjai. Bár rendkívül kemény férfipróbáló munka volt a mészégetés, mégis sajnáljuk, hogy vége. A turisztikai látványosságnak is beillő lángoló kemence környékén a kirándulók bámulva kérdezték, hogy lehet ezt bírni? Úgy, hogy ebbe nőttünk  bele, ez vált természetessé számunkra, ehhez értettünk, ezt örököltük őseinktől, és ez kötelezett bennünket. Büszkék voltunk különleges mesterségünkre, mert a kenyérkereset hivatástudattal párosult. Nem akartunk szégyent hozni az elődök által kivívott jó hírnévre. Az országban nagyon sokan a mész által vettek tudomást Pilisszántóról. Mi voltunk a meszes tótok. Ebben a titulusban volt valami ki nem mondott tisztelet, elismerés, amit ez az évszázados kemény munka vívott ki magának. Egymásközt annak volt rangja,  aki folyamatosan jó minőségű meszet produkált. A jól végzett munka egyfajta virtus eszköze volt köztünk. Komolytalan meszes volt aki szénspórolásból, olcsó munkaerő alkalmazása miatt, hozzá nem  értésből köves meszet állított elő. Rontotta a hitelünket!

Olykor idegen meszesek szántói mészként árulták silány meszüket. Ha ezt a hagyományosan szántói meszes felségterületen tette, a lakók ugyan rögtön az oltás után  rájöttek a hamisításra, de már késő volt, bottal üthették a nyomát. A megszokott meszesnek ismerték az árúját, jó híre terjedt, probléma esetén reklamálni lehetett, becsülete volt. Nagyon áron alul kellett adnia a meszet az idegennek, hogy megvegyék tőle. Idegen felségterületre akkor ment a meszes, ha köves maradt a mesze. Így nem rontotta saját helyén a saját hírnevét, viszont elrontotta a másik felségterület ellátójának hitelét, mert az ő nevében árulta a rossz meszet. Aztán lehet, hogy pont ezzel a trükkel tört be az új piacra.

A semmilyen iskolát sem igénylő meszesség a szakmát nem ismerők szemében pórias  elfoglaltságnak tűnt, pedig igen szerteágazó összetett feladatokat kellett megoldani, addig, amíg a fehér tiszta mész megérett.

Ahhoz, hogy valaki meszet tudjon égetni sok mindent kellett tennie:

 

1.   Megkeresni a felépítendő kemence ideális helyét

2.   Felépíteni a kemencét

3.   Hozzáértő, megfelelő munkásokat keresni,

4.   A kemencét berakni, Ez a "nakladacska"  berakás,

5.   Begyújtani és fűteni. Ez a "suruvacska" fűtés,

6.   A kiégett kemencét leállítani,

7.   Meszet kiszedni,

8.   Elszállítani,  eladni,

9.   Nyersanyagot összegyűjteni a következő kiégetésre,

10. kemencét előkészíteni a következő égetésre

Majd ismétlés elölről.

 

A mészégetés két fajtáját ismertük Pilisszántón.

I. Fatüzelésű mészégetés.

II. Széntüzelésű mészégetés.

 

Régebben még a háború utáni évekig kizárólag fával égetett meszet állítottak elő.

Kb. az 1950-es években jött divatba a széntüzelésű kemence, mely hamar kiszorította a fával való égetést. Pedig a fával égetett mész volt a legjobb. Ha ugyanazt a követ fával égették ki az finomabb mésszé vált. Talán a lassabban felmelegedő kő, a kisebb szén-dioxidtartalom miatt a mész hajszálerei megmaradtak. Nem volt üvegesen kemény a mészrög külső burka, finomabb szemcsékre oldódott a vízben, ezért sűrűbbnek tűnt az oltott mész.

Nem volt mindegy melyik erdőből hoztuk a mészégetéshez szükséges fát.

Mint ahogy a fa fajtája is lényeges volt, a szén esetében szintén sok függött a fajtájától.

Az általános bemutatás után rátérünk a konkrét munkafolyamatok leírására.

 

A mészégetés alapnyersanyagai:

 

a./ Fa, illetve szén

b./ kő

 

Fa

 

A községet kürölvevő erdőségben több fafajta található, de nem alkalmas mindegyik mészégetésre, mert más-más a hőértékük.

Vannak laza szerkezetű fafajták, amelyekkel fűthetne az ember akármeddig nem égetné ki a meszet, mint pl. a nyírfa, nyárfa, hársfa.

Legideálisabban a keményfák felelnek meg mészégetésre.

A települést jól kiismerő mészégetők arra is rájöttek, hogy még az sem mindegy melyik erdőből hozzuk ugyanazt a tölgyfát.

A Csévi erdő, Pilishegy nyugati oldalán és lábánál, nagyobb tűzerejű tölgyet adott, mint a másik.

A Csév felől érkező, északnyugati uralkodó erős szél állandó harcra, ellenállásra kényszerítette az erdő fáit.

Az örökös küzdelemben tartott fatörzset szívóssá, keménnyé edzette a zúgva végigsöprő szél. Majd amikor kivágták az évek alatt megszerzett erejét a kemencébe tombolta ki.

Ennek az erdőnek a szépsége kicsit zordabb volt a védettebb, lustább, puhányabb tölgyerdőnél, amely ugyan kedvesen szép, de mészégetésre inkább az előzőt választottuk ha lehetett.

Voltak szegényebb családok, akik nem tudták megvenni az ölfát, sem a bányakövet. Ők 15-20 q meszet adó kis kemencékbe maguk gyűjtötték erdőkben, szántóföldeken összeszedett igyenköveket, amelyet egyedül vagy a családtagokkal lehullott száraz rőzsével, gallyakkal fűtötte ki.

Rengeteg csipkebokrot kellett eltüzelni ahhoz, hogy pótolja a komoly, kemény ölfa tűzerejét.

1947-ben a Pázsit kemencéinél összehordott rengeteg hordalék ágfa (haluzi) lángra lobbant. Az éjszaka sötétjében félelmetes veszedelem támadt a falura, mely emlékeztetett az  1882-es nagy tűzvészre. Az emberek pánikszerűen mentették a pincékbe a lisztet, zsírt, gabonát a padlásokról. Vízzel locsolták a háztetőket félelmükben, hogy a szél hozta tüzes zsarátnokok ne gyújtsák meg a háztetőt. Az egész falu talpon volt. A harangokat folyamatosan félreverték. Az összefogás eredményeként, szerencsére a falu nem gyulladt ki.

 

A fás kemence fűtőnyílásán bedobált fát igazgatni kellett. Az ölfát olyan ügyesen  kellett bedobni, hogy az ne hasonfekve égjen a kemence padlóján, hanem állva. Ha véletlenül nem állt meg a vastag ölfa, akkor ágas szerszámmal felállították, így a láng végigfutva a saját testén nagyobb tűzerőt gerjesztett.

 

Szén

 

A Magyarországon termelt szenek változatos tulajdonsággal és  hőértékkel rendelkeznek, de szinte mindegyik felhasználható mészégetésre, csak tudni kell, hogy melyiket mikor és hogyan kell eltüzelni.

Begyújtásnál a hideg kemencét, berentei mosott dióval ideális fűteni. A lángja száraz és hosszú, nem rakódik le korom a hideg kövek között és könnyű vele dolgozni. Nem sül össze és kevés a salakja. Hőértéke elég ahhoz, hogy jól beindítsa a kemencét, de ahhoz kevés, hogy kiégesse a meszet.

Ezért a már beforrósodott kemencét erősebb szénnel kell tovább fűteni. Az erősebb szeneknek általában vastag tömör füstje (majd lángja) van, ezért veszélyes vele indításkor fűteni, mert könnyen fennáll a koromveszély.

Ilyen szén a lengyel és tatai szén. Nagyon szerettük a tatai diót, mert kevés salakkal, könnyen spiccelve és lehúzva lehetett dolgozni vele, de a lángja gyönyörű volt. Szemmel láthatóan, lehúzásonként hízott a kemence. Csak ritkán lehetett szerezni. Hasonlóképp viselkedett az oroszlányi dió is, csak az valamivel gyengébb szén volt, és hamar szétporlott ha kapott egy kis esőt.

Könnyebb megszerezhetősége miatt gyakrabban használtuk a berentei-lengyel keveréket. Eleinte kevesebb lengyelt kevertünk a berenteibe, majd a kemence hízásával, hőigényével párhuzamosan az arány a lengyel felé tolódott.

A lengyel (vagy sziléziai) szén volt a legerősebb és a legdrágább szén az összes közül. Főleg leállás előtt használtuk, amikor a legerősebb lángra van szükség. Hosszú lángja átégette a legfelső ködarabot is, beizzította az egész kupolát. Dolgozni viszont kegyetlen volt vele. Izzó salakja folyékonyra égett össze, odaragadva a rostélyhoz.

Jókat kellett tornázni a vastag nehéz spiccvas végén, mire sikerült lebányászni az összeégett salaklepényeket a rostélyról. Ráadásul mindezt a leállós, vagyis a legforróbb állapotban lévő kemencénél, amikor igyekezni kellett, hogy ne maradjon soká nyitva a hideg levegőnek utat engedő ajtó (zádka).

Ideális szén volt dorogi dió vagy a darabos. Kezdettől a végéig jó volt vele fűteni. Ereje megvolt, egy kis odafigyeléssel az elején nem fogott kormot, könnyen lehetett salakolni, leálláskor pedig vidáman ki tudta égetni a meszet. Aztán  később a lencsehegyi bányában gyengébb réteghez érkezhettek a szénbányászok, mert bár a szén maga jó volt, de rengeteg kő került közé, ami nagyon lerontotta a minőségét.

Olykor-olykor külföldi szeneket lehetett kapni a tüzéptelepeken. Rendkívül jó szén volt a Jugoszláv. A Csehszlovák szenekhez ritkán jutottunk.

Szénínséges időkben kínunkban NDK brikettel is dolgoztunk, összekeverve valami mással. Drága megoldás volt és a hatása sem volt túl jó, mert a brikett, még ha erősen is, de csak izzik,

 

 

A Pilis hegység mészkő hegység. A mészégetés alapanyaga itt bőven megtalálható. A sok-sok év alatt a kő kitermelése a Pilis hegy orrából jókora sebet harapott ki. A Hosszúhegy oldalán is több helyen éktelenkedik a kitermelt kő helyén visszamaradt seb.

A Pilis teljes egészében mészkőből van, de a Hosszúhegynek csak a szántói meredek oldala. A túlsó lankás felén már nincs mészkő csak ciklopnak alkalmas faragható építőkő, homokkő.

A kő minősége nagyon fontos a kiégetendő mész szempontjából. A legjobb mész a kesztölci, dorogi bányából hozott kőből és a Hosszúhegy bányájából nyert kőből volt.

Nehéz, tömör kő. A kiégett mész is nehezebb a többitől, ami az oltáskor mutatta ki előnyét. Egy mázsa dorogi ill. kesztölci kőből égetett mész 3,5-4 szeresére szaporodott oltottan. Az ebből oltott mész mint a vaj, zsíros volt, jól fogott a malter.

Míg a  jászfalusi és a Pilisből nyert mész fehérebb, tetszetősebb mész volt ugyan, jobban mutatott eladáskor a kocsin ez a portéka, de a felhasználáskor soványabb lett a minősége.  Inkább vasöntödébe, cukorgyárakba volt előnyös ez a mész, de én ilyen helyekre nem hordtam meszet.

Kőfejtésnél először fúrt lyukakkal lerobbantották a falat. Ennek a robbantásnak tompább, mélyebb hangja volt, mert az erejét elvette a kő. A leomlott fal nagyobb darabjait batárokat, melyeket még nem lehetett nagykalapáccsal (bunkóval) törni ismét robbantották, úgy, hogy a szikla oldalára rátapasztott és besározott robbanóanyag éles csattanással szétrepesztette a követ. Bár messziről kellett hordani, mégis az ideális kesztölci követ használtam leginkább, mert keménysége, márványossága miatt biztonságos volt a boltozás vele, nem robbant szét a hirtelen tűztől, ami beomlás veszélyt jelentett. Jól lehetett formálni laposkőre, ékre, hármasvitézre, padkára, sztavákra stb.  Legfőképpen a kiégett mész szaporasága és zsírossága miatt szerettem a kesztölci követ. Ha sikerült ehhez dorogi osztályozott követ hozni felülre, az volt a tökély. Bár a kemencétől 2 km-re van a vörösvári bánya mégsem szívesen használtuk ezt a követ vörösszinű földerezete miatt, ami az oltott meszet elszínezte és ruskássá tette. Ennek a bányának az előnye az, hogy közel van. Szezonban, amikor rengeteg köre volt szükség és elfogyott a télen begyűjtött és felhalmozott kőtömeg, a távolság nem elhanyagolható tényező. Voltak kőhiányos időszakok, mert a kőbányák nem győzték termelni a követ. A szántói bányákat megszüntették. Egyrészt természetvédelmi okokból, másrészt a falut ért károsodások miatt. A mindennapos robbantgatások megremegtették az egész falut. Rezegve vacogtak az ablakok.

A felső faluvég házai a többéves robbantgatások miatt megrepedeztek. Meg kellett szüntetni a termelést. Ezért kellett távolabbi bányákat felkeresni.

Régebben olcsón lehetett venni a követ az Erdőgazdaságtól. A Pilishegy klastrompusztai oldalában apámmal sok követ szedtünk össze. Amikor több nap alatt, kocsival megközelíthető helyekre buckákra rakva összegyűjtöttünk egy kemencérevaló követ, teherautóval érte mentünk.

Az így összegyűjtött szedelék terméskő nem csak olcsóbb, de jobb minőségű is volt, mint a tört bányakő.

 

 

I. A megépítendő kemence helyének kiválasztása

 

 

Az ideális hely kiválasztásához több szempontot kell figyelembe venni. Az uralkodó szélirány, az alsó és felső udvar kialakításához megfelelő szintkülönbségű terep, szállítási távolság a kőbányától, fakitermelő helyről és lakhelytől való könnyű megközelíthetőség.

 

Római kori mészégető kemencéket láthatunk ma is a hosszúhegy lábánál (Pod vrchom) a Gyegyinszká horában (községerdő) kb. a csobánkai kereszt magasságában, a hegy hosszán kb. középtáján. Ezek kicsi földbevájt kemencék voltak, nyomait láthatjuk.

Emlékezetem szerint először a Pázsiton a mai ipartelepen alakultak ki fakemence sorok, de a történelmünk során a falu különböző pontjain égtek a kemencék. A pázsithoz közel van a kőbánya, a lovas kocsik többször fordulhattak napjában. Hordtunk lovas kocsival a kesztölci erdőből is követ, de az messze volt, viszont kitűnő kő volt.

Régebbi képeken látni, hogy a közeli erdők mennyire ritkák voltak a kitermeléstől. A kemencesor közel volt a faluhoz hamar haza lehetett érni, délben az asszony rövid idő alatt, még melegen tudta tálalni a fűtő férjének az obedárba hozott ebédet.

Kezdetben egyáltalán nem törődtek a környezetvédelemmel, nem bántott senkit a falu fölött szálló füst. Igaz amíg csak faégetésű kemencék égtek, azoknak nem volt olyan tömör füstjük, csak a begyújtásnál. Néhány órai fűtés után az átmelegedett kemence már szinte füst nélkül égett.

A szénégetésű kemencék megjelenésekor már nem volt ez így. Szélcsendes időben a sűrű fekete füst megült a völgyben fekvő falu fölött.

A nép mégsem zúgolódott kezdetben, mert a megélhetésük ellen zúgolódtak volna. Aztán az egyre erősödő jogos elégedetlenség a légszennyezettség miatt, a kemencéket kiutasították a Csabai út végére a "Binderbe."

A kiköltözött kemencék után megszűnt a füst és a falun keresztül végigrobogó, túlsúlyos, olykor fékszakadás miatt felboruló ócska Csepel teherautók közveszélyes közlekedése is.

A csabai úton 9 kemencéből álló sor épült.

A "Binder" elnevezés nem jelent semmit az ég világon, pusztán fantázianév. A falu egyik jóhirű fűtője Vaczlavik Pál (Bengáli) nevezte el így.

A Binder sor kedvező terepadottsággal rendelkezett. Féldombon épülve könnyen lehetett felülre és alulra követ szállítani.

Az uralkodó észak-nyugati szél pont belefújt a fűtőtérbe, stellungba.

Ettől jó volt a huzat a kemencébe, gyorsabban égett, így hamarabb állt le a kemence. A kéményeket sem kellett magasra építeni. Nyáron hűtötte a fűtőt, de az őszi,  kora tavaszi  hidegben nem hiányzott a csípős szél. Hátrány volt az árnyékhiány. A nyári nap egyenesen rátámaszkodott az udvarokra, kettős tűz közé szorítva a dolgozót.

A szél a füstöt szerencsére Vörösvár és Szántó között vitte tovább, csak ritkán jött be a faluba.

 

A Pázsiton maradt a 2.sz. Építőipar (Hoffman) 4 kamrás körkemencéje.

Ennek a füstjét egy csatornára átvezetve a hegy oldalába épített magas kémény szívta el. (Működéséről a "Fütés"-részben beszélünk)

A mi kemencénk a Pilisvörösvárhoz tartozó, bár Szántóhoz közelebb fekvő Örömtanyán, a csabai erdőszélen  épült egy kellemes, szélcsendes öbölben. Két kemence állt egymás mellett, felváltva üzemelt. Vörösvár felöl közelítettük meg a szállítmányokkal. Mindkettőt használtan, Milcsevics Jenő bácsitól vette apánk.

A kemencét samottéglából, kis domb oldalába építették, de az erős, állandó igénybevételtől megroggyant, kemencét szinte minden szezon végén át kellett építeni. A sok száz mázsa ledobált kő, a nagy hő, majd lehűlés, a mészbontás, esővíz mind próbára tette teherbírását.

Mivel már hat éve más elfoglaltság miatt nem működik, lerombolódott, széthordták használható építő elemeit. Mára csak kiszáradt, roncs csontváza emlékeztet hős múltjára. Hasonló sorsra jutott a Bindersor is. Már csak a fülemben cseng a kalapácsok, fűtőszerszámok, nyikorgó talicskák zenéje, a romantikus, izgalmas éjszakai neszek, hangok az erdőszéli magányban.

Becsukott szemmel is pontosan lehetett tudni mi hol történik.

 

II. Kemence építés

 

a./ A fatüzelésű kemence építése egyszerű volt.

A rézsűs terepbe kiástak egy boksányi földet. Kb. 3-3,5 m átmérőjű köralapra samottéglából, kissé befelé kúposodva, köralakban felépítették a kemencét. A boksa teteje, kb. 3 méter magasság után 2-2,5 m átmérőre csökkent. A belső padlómagasság szintben volt a külső udvarral és megmaradt földnek. Nem kellett rostély. Tehát az alsó udvar és felső udvar közt kb. 3 méter szintkülönbség volt. 50-70 q meszet adtak ezek a kemencék. Ettől lényegesen eltérő köbtartalmú kemencék is épültek. Voltak 15 mázsás kemencék a szegényebb körülmények közt élő meszeseknek, de  Tardoson 200 mázsás fatüzelésű kemencék is működtek. A kemence alapterületét nem lehetett nagyobbítani, mert a túl nagy fesztávot nem lehetett egy ívben átboltozni. A láng sem jutott volna a szélső sarkokba.

A kemence alsó szintjén egyetlen fűtőnyílás volt, csak annyi, hogy egy ember lapjával beférjen és fűtésnél be lehessen hajítani az ölfát. A kb. 50 cmx130 cm nyílásnál nagyobbat nem volt célszerű hagyni, a beáramló hideg levegő miatt, csak az égéshez szükséges levegőt engedték be.

Belülről a fűtőnyílás környékét padkával építették be, innen indult a boltozás. A kemence teteje nyitott volt. Az utolsó samottéglasor fölé egy sor formás "döglött"  követ (nem kiéghető homokkő) raktak, amely lezárta, megvédte a sérülékeny samottéglát a felszínen folyó munkálatok esetleges rombolásától. Az egész kemence körben földbe volt ágyazva, egyedül a fütőnyilás volt szabadon. A kemence elejét nagy kövekkel kiépítették, hogy az ki ne dőljön.

Az így bebugyolált kemence ezáltal  jól le lett hőszigetelve. Két szomszédos kemence közt kellett vagy 15 m az elhelyezendő fa és kő helyének.

A viszonylag egyszerű megépíthetősége miatt az idők során több helyen, szentkereszti, csévi erdőkben, Pázsiton működtek kemencék. A csobánkai határban már a török időkben, sőt a Hosszúhegy alatt a római korban égettek meszet.

A még ma is használatos "Pri Peckách" = kemencéknél dűlőnév a Szőlőkert út és a Novoszádek út közti, vikendes-szőlős területet jelöli, ami arra utal, hogy ott is mészégetés folyt a XVIII. században.

 

b. Széntüzelésű kemence építés

 

Szintén földbe kellett építeni a kemencét, egyrészt a jó hőszigetelés miatt, másrészt, hogy a nagy súllyal megtömött kemence szét ne essen. A 3 m x 4 m ovális alaprajzú kemencét stabil alapra kellett építeni, nehogy működése során elmozduljon. Először a két hamutér épült hagyományos téglából mert itt még nem érintkezett lánggal, csak a tűztérből lepotyogott hamunak lett építve.

A kemence részei alulról fölfelé, hamutér vagy kanális, középső és két szélső padka, melyek közé öntöttvas rostélyokat raktunk le keresztberakott rostélytartó  sínekre. A szélső padkákra lángvezető lángcsapokat húztunk, majd ovális körbe samottéglával emeltük az oldalfalakat. Minden 3-4 sor építése után erősen mögédöngöltük a földet. Ez azért volt fontos, hogy sehol, még véletlenül sem jöjjön be  fals levegő. Mire 5-6 méter magasságig felfalaztuk a kemence hasát, az leszűkült 1-1,5 méter átmérőjű kéménnyé. A gyakorlat mutatta meg, hogy a kéményt emeljük még, vagy ne, attól függően, hogy gyenge a huzat, vagy erős.

Mindez elé épült a stellung, amely a fűtő mozgástere, és hidegtől, zivatartól védett pihenőhelye volt. A stellung elé sínekkel megerősített erős vastag falat építettünk, amely masszívan, szilárdan tartotta egyben az egész kemencét. A hőingadozástól táguló-szűkülő kemencefalat időnként foltozni kellett új samottéglával. A kemence méretei arányban voltak az ember munkabíró képességével. A tűztér csak akkora lehetett, melyet egy ember győzött. Tizenkét órán át még elbírható nagyságú talicskával, szénnel megtölteni és salakját lehúzni. Viszont az így megtermelt hőmennyiség csak korlátozott tömegű követ  bírt kiégetni. Ehhez lett ilyenre méretezve egy mészégető kemence.

 

 

Kép

 

 

 

 

 

 

 

Azóta is a kövek bűvöletében, s velük dolgozik

 

 

 

 

_____________________________________________________________________________________________

 

 

 Miről beszél 2006 Húsvétja

 

 Harminchárom földi éve alatt a nép megismerte Jézust. Együtt élt velük, közülük való volt. Csak jót tett nekik. Testi és lelki kenyeret szaporított tömegeknek, hozsannázták amerre járt.

Gyógyított feltámasztott, bíztatott, felemelt, mert mindig csak szeretet volt benne.

Az igazság hirdetésében nem alkudott meg a főpapokkal sem. Ostorozta képmutatóságukat, kétszínű, farizeus kapzsiságukat.

Kiszámíthatta, hogy leleplezésükkel magára haragítja a hatalmasokat annyira, hogy életére törnek.

A hatalmukat féltő kajafásoknak már akkor is sikerült az embereket felhangolnia és bár mindenki ismerte Barabás hitványságát, a nép mégis őt választotta, kétszer is. A nép, az Isten választotta nép, aki az előbb virágot szórt Jézus léptei elé a városba vezető útján, most váratlanul a kereszthalálát kiáltotta és a gonoszság cinkosává vált.

A főpapok pedig elégedetten kuncogtak magukban és kaján gúnnyal élvezték ármánnyal szerzett győzelmüket az igaz ember fölött. Utolsó útját csúfolódásuktól, megaláztatásuktól kisérve, gőgös büszkeséggel hitették el az emberekkel: látjátok, mi kellünk nektek nem Jézus!

És az emberek hittek nekik, mert Ő emberi módon, megalázva, megkorbácsolva harc, ellenállás és hatalom nélkül, bűnösnek hazudva halt meg, latrokkal egy szinten mint egy utolsó.

 Aztán feltámadt és ettől az újjászületéstől megingott bizalmuk eddigi vezetőik iránt. Többé nem hittek nekik. De szemeik megnyílásához Jézusnak meg kellett halnia.

Na és Pilisszántónak mit rejt 2006 Húsvétjának üzenete?

A nép az Isten adta szántói nép, az én vérem, akit annyira szeretek, akikhez tartozom, húsvéti urnák elé járult és bár tudta, hogy életét tisztességtelenség, becstelenség és hazugság jellemezte, országát vesztébe kergeti mégis őt választva, önként, és dalolva Barabást kiáltott. Így váltunk cinkosává.  

Hasonló kép 2004. december 5-én egyszer már szembe kellett néznem önmagammal szégyenemben amikor falum nemet mondott a számomra szent nemzetegységre, mely ellen  véteni főbenjáró bűn.

 Az ország főpapjai jól dolgoztak, Szántót is becsapták, ettől nem tudtam őket megmenteni. Kudarcomat ugyan elismerem, viszont nem tudok szolgálni szellemiségemmel nem egyező ideológiát. Maradtam pusztába kiáltott szó.

Állhatok-e olyan közösség élén, aki a számomra szent nemzeti értékeket elárulja?

Nem tudják, mit cselekszenek-vigasztalom magam- hisz aranyból van a hamis bálvány.

Vagy meg kell szűnjek? Hogy kiengedjem a vihart, hadd törjön, zúzzon a szél mert csak a pusztulás roncsaiból tud születni új élet, mert az ember nem tanul szelíd szóból csak pofonból? Csak annyi kegyelmet adjon a Teremtő, hogy fel bírjunk állni a pofon súlya alól!

Felelősségem kérdi, muszáj ilyen drágán fizetni az újjászületésért?

Igaz, a Tél is ledermeszt mindent, és csak ezután jöhet a Tavasz!

Úgy látszik kikerülhetetlen kozmikus törvény. Miért van az, hogy minél jobban fejlődik a világ, annál inkább rosszabbul érezzük magunkat benne.?

Kiszámítható, hogy a választott kormány ostort fog venni kezébe, melynek végén bizony a polgármesterek lesznek.

Nem kívánok szülőfalumon az  ostor csattanó vége lenni, még akkor sem ha ők választották maguknak az ostortartót és nem én. Akkoriban is Rákosi elvtárs népnyomorító, nemzetpusztító intézkedéseit a tanácselnöknek kellet végrehajtania. Két választása volt. Hithű kommunistaként, meggyőződésből teljesítette az országvezető parancsát vagy úgy döntött ehhez az eszméhez nem adja áldozatul nevét, inkább kapálni megy.

Nem várom meg tehát a megmérettetést Barabás eszméjével. Számomra nem jelent győzelmet nyerni fölötte, és társa sem leszek az ő országlásában.

A népnek magának kell megtisztulnia rövidlátásából, de ehhez az ártalmatlanságig kell lemerülnie, hogy ilyen áron rádöbbenve feltámadhasson. A szabadjára eresztett társadalom eljutott olyan szintre ahol zokszó és következmény nélkül természetes velejáróként fogadja és ismeri el a tehetségtelenséget, tisztességtelenséget a legfőbb vezetőinktől is. A becstelenség „noésaztánmivan” szintjére került. Ez a mi igazi tragédiánk!

Egy közösségnek olyan vezetője lesz amilyet érdemel, mert hasonlót a hasonló választja ő a választók tükörképe.  Most már nem én vagyok az erre érdemes. Országot felkavaró  új szelek fújnak be a faluba. Elhajlok előle mint a búzaszál, hogy ne törjék el!

Jöhet a liberális dózer! REND, hit, felelősség, kötelesség nélküli lelketlen világ.

Legyünk minél előbb túl rajta, mint a gyógyító injekció fájdalmas tűszúrásán, hogy előbb jöhessen a Tavasz. A bűnt, az én  falum bűnét pedig magammal viszem. Más nem viheti csak az aki ártatlan és tiszta. Vállalom szitkok közt csendesen, hisz  Barabásért nem lenne kár!

Húsvét misztériuma örök!   

 

2006. Húsvét /parlamenti választás/

Szőnyi József

polgármester

 

 

Kép

 

 

 

 

 

Itt még vidámabban évekkel előtte

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Búcsúzom

 

 

 

Hálát adok az Istennek, mert módot és lehetőséget adott, hogy szülőfalumat szolgálhattam.

Köszönetet mondok a falumnak, amiért rám bízta a közösség vezetésének nemes felelősségét.

Bocsánatát kérem mindazoknak, akiket megbántottam.

 

 

 

2006. szeptember 30.

 

                                                                            Szőnyi József

                                                                      leköszönő polgármester

 

Kép

 

 

 

1990-2006. októberéig volt polgármestere Pilisszántónak

 

Köszönjük  mindazt a rengeteg szép és nemes munkát, mellyel nem csak szülőföldjét Pilisszántót gazdagította, de Hazánkat is.

 

 

 

 

Kép

 

Szántóiak búcsúja Polgitól