Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pilisszántó

2010.03.19

 

Pilisszántó

 

 

Kép  A magas hegyektől átölelt festői völgyben fekvő 2200 lélekszámú falu Budapesttől 20 km-re a Pilishegy lábánál fekszik.

Innen rálátás nyílik a fővárosra és a főváros lakóinak szeme is szívesen megpihen az erdő borította hegyeken. Első okleveles említése 1299-ből való.

Azon ritka Pest környéki települések egyike, amely igyekszik sikeresen megőrizni egyéniségét, jellegzetességét, gazdag sajátos kultúráját, az egyedülálló táj és természeti értékeit az utókor számára is.

Lakóinak egy része helyben, mások a környék és a főváros kínálta munkahelyein keresi kenyerét. A tömegközlekedés az Árpádhíd pesti oldalán lévő buszvégállomásról indul, a Bécsi útról Pilisvörösváron leágazva Pilisszántóra.

Az utcán kétnyelvű beszélgetést lehet hallani. Négy együttesünk a Pántlika, Sztugyenka, Páva és a Mosoly  , falunk saját gazdag kultúrkincseit őrzik.

A katolikus hivők két nyelven imádkoznak a templomban. A "Miatyánkat"  hazánkért Magyarországért, a szlovák nyelvű "Miatyánkat" az "Ocse Nás”-t pedig a faluért, a falu lakóiért és az őseiért. A mostani barokk templomot 1760-ban özv. gróf Zichy Miklósné építtette. A templombelső Bebó Károly, Feszty Masa keze nyomát, és Páduai Szent Antal tiszteletét őrzi, aki a falu védőszentje.

Az alapellátás úgy az egészségügy, mint az oktatás terén biztosított. A lakók komfortérzete közműellátottsága jó, csak a szennyvízcsatorna rendszer hiányzik.

Az emberek otthonuknak érzik a falut, jó szántóinak lenni. Nem elvándorlási, hanem bevándorlási irányzat tapasztalható.

A falusi utcakép, a még megmaradt hagyományos épületek, a békés családias egymásra köszönős falusi hangulat, a táj varázsa miatt Budapest belekerült Pilisszántó vonzáskörzetébe.

 

Falunk területe minden korban mágnesként hívta a szépre, a jóra érzékeny embert. A kellemes vonzás letelepedésre késztette az ősembert, keltákat, a rómaikat, az avarokat, szlávokat és végül a honfoglaló magyarokat is.

Pannónia a Római Birodalom legészakibb tartománya volt, területileg nagyjából megfelelt a mai Dunántúlnak. Mivel a Duna a birodalom természetes határa volt, a rómaiak a folyó mentén végvárakat és védelmi rendeltetésű városokat építettek. Ezeket a határ menti várakat és városokat hadiutak kötötték össze. Ilyen hadiút vezetett a község területén át Aquincum felől (amely a mai Óbuda helyén terül el) északnak. A hadiúton 2 m magas mérföldkövek jelölték a távolságot római mérföldekben. Ilyen mérföldkő található a község temploma előtt is, melynek egyikén az alábbi felirat található magyar fordításban:

 

''A kegyes fényességes Marcus Aurelius Severus Alexander császár

a legfőbb hadúr és főpap,

akit nyolc alkalommal ruháztak fel Tribunusi ranggal

háromszoros Consul a Haza Atyja cím tulajdonosa Állíttatta

Aquincuntól a 12. Mérföldre."

A mérföldkövet a felirat tanúsága szerint 230-ban állították.

 

Műemlékei, látnivalói: Orosdy-kastély, Templom, Baross kastély

 

                         Orosdy-kastély,

Kép

 

 

 

 régen

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 régen

 

 

 

 

 

                    

 Kép

   

 

 

 

Orosdy - kastély ma

 

 

 

 

 

Templom régen és ma

Kép

 

 

régen

 

 

 

 

Kép

 

 

 

régi fényképen

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 

régi fényképen még más volt a templombelső

 

 

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 

 

régi fényképen a templom alapköve

 

 

 

 

Kép

 

 

 

Ma

 

 

 

 

 

 Kép

 

 

Baross kastély régi képen ami ma az óvoda

 

 

 

 

 

 

 

 

Kirándulási lehetőségek: Pilis-hegy,Kép Hosszúhegy, Kép horgászási lehetőség a Határréti tározó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Étkezési lehetőség: Aznap reggeli bejelentkezés után a Baross-ház falukonyháján hétköznap. Szálláslehetőségről a Polgármesteri Hivatalban lehet érdeklődni.

 Az Árpádház uralkodása alatt épült a korhoz képest nagyméretű kőtemplom, vagy kolostor melynek romjait a régi temetőben megtaláltuk, és melynek tekintélyt adó ezernyi éves mélyén számos titok várja a majd méltónak megítélt megfejtőjét.

Számos izgalmas nagy jelentőségű régészeti feltárás várat magára a térségen átvonuló két római hadiút mentén, melynek nyomait ismerjük, mint pl. a megtalált szarkofág, római villa, őrtorony, mérföldkövek, pénz.

Nem véletlen tehát, hogy a Pilis "Szent hegyként" is elhíresült. E nemes elnevezést olyan szellemiségű erők csiszolták hiteles helyszínné, mint a honfoglaló magyarok, a Pilisben elmélkedő rejtélyes remeték majd kolostoraik és az Árpád-házi királyok. Boldog Özséb is itt alapította meg az egyetlen magyar szerzetes rendet a Pálosokat, kiknek Szentkereszt nevű kolostora a XIII. században már itt állt Szántó mellett.

 KépInnen indultak el a világ legeldugottabb részeire a Pálos szerzetesek, magukkal véve Pilis szellemét és a Pilisi rovásírást.

Középkorban királyi birtokként ma még nem ismert helyen Királyszántó vagy Kisszántó résztelepülés is létezett a Nagyszántó mellett.

A török idők alatt a település eltűnt. 1702-ben kezdődik Pilisszántó új kora. A mai Nyugat-Szlovákiából akkor telepedett le 15 család, ezek a családnevek ma is élnek. Az ő vérszerinti leszármazottai a mai lakók. A Szent hegy szelleme ma is itt él, amely a falu több évszázados, öröklött címerében is kifejeződik  a nép szorgalmára utaló   búzakalász és a hithűségre utaló Betlehemi csillag jelképekben.

 

Pilisszántó, 2002.

 

                                                                                                     Szőnyi József

                                                                                                      polgármester

 

 Kép

 

 

 

"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent...."

 

 

 

 

Kép

 

 

Szent hely

 

 

 

 

 

 

 

Kép

 

 

régi térkép, ahol még a templom helye üresen áll 1760 előtt, várva, hogy felépítsék

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép

 

Polgármesteri hivatal, háttérben a falu templomával

 

 

 

 

 

 

Kép

 

 

Pilisszántó címere

 

 

 

 

 

 

 

Kép

 Az ősi Pilis kapuja

 

 

 Pilis hegyen megcsillanó reggeli napsugarak

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dűlőnevek, falunk történelmének hordozói

 

Régebbi térképekből, falubejárási dokumentumokból, szájhagyomány útján, személyes emlékeimből és a még ma is használatban lévő elnevezések alapján 72 dűlőelnevezést tudtam beazonosítani a falu közigazgatási határain belül.

 Háromszáz éves történelmünk gyakorlatias lakói nem divatos, jól hangzó fantázia neveket találtak ki a pilisszántói terep változatos területeire, hanem a terület természetes használatából, jellegzetességéből, érdekességéből eredő, mindenki számára nyilvánvaló és célszerű frappáns elnevezések születtek és ragadtak hozzájuk. Miközben múltak az évtizedek és századok, az elnevezések megmaradtak és gyarapodtak. Sok érdekes dűlőnév kifelejtődött a szóhasználatból, mert az eredeti névadó ok megszűnt.

Az egymást követő generációk mindegyike tudta, hogy az a dűlő miért kapta pont azt a nevet, mi történt ott és miért kellett tiszteletben tartani. A sok éven át kialakult életmód akkoriban nem változott olyan sokat, ezért a dűlőnevek értelme megmaradt a köztudatban. Ma már nem döngölt föld a padló, lakásainkban és nem forrásból hozzák vállon egyensúlyozott rúdvégi két vödörben az ivóvizet. Így aztán nem tudhatják, mit jelenthetett egykor szüleinknek a Hlinki vagy a Sztugyenka. A Trojica egykor a szántóiak hit életének, erkölcsi tartásának alapja volt, a ma egynyelvű emberének egy nehezen kiejthető értelmetlen szó. Ami másnak nosztalgia, érzelgős romantika,  az ma már falunk történelemének része.

A volt Lenin utca régi lakói Baross utca elnevezést kértek. Baross Endre a falu köztiszteletében álló földesura volt. A Vasminiszter rokona, országgyűlési képviselő. A mai óvoda épületét az állam tőle vette el. A volt Lenin utca házai az ő földjén állnak. Ezért gondolták, hogy az utcát róla nevezzék el, így tisztelhető meg emléke. Az utca lakóinak többsége számára ez a név nem jelentett semmit, az ötletet leszavazta és Baross utca helyett Szél utca lett. A Baross pártiak érzelmeiket magukba zárták, pedig ők csak a kedves emléket akarták ápolni.

Az ember különféle módját használja szerettei emlékének megőrzésére. Lefotózza gyermekét, megőrzi hajtincsét, kihullott tejfogát, hogy ötven év múlva is emlékezzen milyen aranyos volt babaként. A nyaralásból szuvenírt hoz, a Berlini Falból tégladarabkát, a Vasfüggönyből szögesdrótot, hogy a történelem részeseként neki is emléke maradjon. A hálás utókor emlékművet, szobrot állít nagyjainak, teret nevez el hőseiről, a gyermekek sírkövet emelnek szüleiknek.

A pilisszántói ősök tiszteletére az önkormányzat utcákat nevezett el. Nem új neveket adott nekik, hanem azok a köztudott dűlőnevek kerültek a táblákra, amelyek az adott helyszínre addig is használatosak voltak. Ilyen formán az utcatáblák, kettős szerepben – emléktáblaként is funkcionálnak.

Nem hétköznapi, most kitalált utcanevek. Ezek, a világon egyedülállóak. Ilyen elnevezésű utcanevei csak Pilisszántónak vannak. Ha a világból valakinek levele érkezik Magyarországra és a neve mellé csak Sztugyenka utca, Paszinki, Nadhumni, Novoszadek, Táliki, Zahumenyica vagy Hlinki utcát ír borítékjára a feladó, egy ügyes postás némi logikával meg tudná találni a címzettet. Ami a legfontosabb, ezekben a nevekben történelem rejlik.

Ha majd egyszer ne adj Isten utcáinkon már nem hallik szántói szó, és egy kíváncsi ember időt szán rá és elkezdi kutatni a furcsa nevű utcanevek tartalmát, össze tudja rakni belőlük a falu történelmét.

Magyarra fordítani nem kell őket, mert tulajdonnevek, de nem is lehet, mert elvesztik mondanivalójukat.

Hogyan lehet a Rolka-t egy szóba lefordítani, amikor novellát kellene róla írni, hogy megértse valaki mit jelentett nekünk ez a szó? Hogy amikor volt egy fél órája a háziasszonynak az egész napos munka után, a faluszéli Rolkára még ki tudott szaladni, megkapálni a zöldséget, uborkát, krumplit és egyéb konyhanövényt. A gabonát, szőlőt, kukoricát a falutól messzebb ültették, annak művelése egész napos program volt. Rolkára a vasárnapi ebédfőzés közben is ki lehetett ugrani, ha elfogyott a hagyma. Mint egy zöldségboltba.

Kedves területe lehetett a falunak, mert még becézte is. Nem azt mondták, hogy Rola, hanem Rolka. A kedveskedő kicsinyítő –ka a szeretetet jelzi. Szótárszerű rideg fordítása föld-et jelent. Ha a Hlinkit kéne egy szóban lefordítani, az is a földet jelenti. Vajon egy szóban hogyan tudnám belesűríteni, mit jelentett nekünk a Hlinki? Hogy szüleink, nagyszüleink nem ismerték a parkettát, mozaik követ, padlószőnyeget, hogy döngölt földön jártak a szobában, konyhában. Mégis tisztaság, rend volt a lakásokban. Még fel is lehetett mosni a döngölt padlót, mázolni lehetett más színűre meszelővel, hogy egy kicsit szebb legyen, és ne szálljon a por. Igaz erre a célra nem lehetett akárhonnan hozott földet használni. A falu egy speciális területén találtak erre alkalmas földet, a Hosszúhegyi kőbányák alatt. Ezért nevezték ezt a helyet Hlinkinek, melynek szószerinti fordítása „csak” földecskét, agyagot jelent.

A falut kettészelte a fő utca, melynek közepén a felső faluvégtől az alsó faluvégig, patak folyt végig. A jobbra - balra nyíló udvarokban az utcafront épülete volt az otthon, a ház. Hátrébb a kamra, a kút, még hátrébb, távolabb a háztól a fészer, az istálló, trágyadomb a wc, a szalmakazal, a disznóól. A Paszinkiból, egész napi legelészésből haza bandukoló, teli tőgyű tehén és kecske végig kocogott az udvaron és bement a helyére.

A gazda házkörüli mindennapi teendők jó részét ebben a hátsó udvarrészben végezte. Az állatok tartása sok munkát adott. Itt várt másnapra, alátámasztott kocsirúddal a szekér, az olajozott fogú szecskavágó, a sártól lepucolt eke és borona, egyéb eszközök, amelyek az első udvarba nem illettek bele. A portának ezt a részét nevezték Humno-nak.

A mögötte lévő földeket Nadhumninak illetve Zahumninak, attól függően, hogy a Fő út melyik oldaláról beszéltünk. A Fő út nyugati, laposabb oldalán lévő, faluval érintkező termőföldek Zahumenyica névre hallgattak, a Hosszúhegy felöli, magas fekvésű, Humno fölötti földek pedig Nadhumni névnek örvendtek. A mostani Nadhumni utca környékét mindig így hívták.     

Hol van a földed? - Pri Kamenyi! – mondja a gazda, vagyis a kő mellett. Ha valaki végig megy, Pilisvörösvár felé hosszan lenyúló Kálvária dombon, nem lát semmiféle feltűnő követ. Pedig ez a terület viseli a rejtélyes Pri Kamenyi nevet. Nevezetes komoly kő lehetett, ha a néptől megkapta a tulajdon főnév rangját.

A nyughatatlan kíváncsiság megoldotta a rejtélyt. A településünkön áthaladó Aquinkum és Szőny közötti úton mérföldkövek álltak, a távolság jelölésére.

A mi kövünket Marcus Aurélius dicsőségére 230-ban állították erre a területre.

Felirata magyar fordításban a következő:

„ A kegyes fényességes Marcus Aurelius Severus Alexander császár a legfőbb hadúr és főpap,

akit nyolc alkalommal ruháztak fel Tribunusi ranggal háromszoros Consul a Haza Atyja cím tulajdonosa, Állíttatta Aquincumtól a 12. Mérföldre.”

A falu népe féltve a régmúlt dicsőséges emlékét, az 1800-as évek elején a követ a mostani helyére a templom mellé állította. A kő eredeti helyét pedig, azóta is a mai napig a szájhagyomány, a kő misztikus tisztelete, a „Pri Kamenyi” dűlőnévben őrizte meg.

Sok dűlőnév elfelejtődött és van néhány melynek nem ismerjük eredetét.

„Simon halála” dűlő a csévi erdőben lehetett, ahol évtizedeken át a falu kondása, Simon élt kondájával télen, nyáron. Vajon miért volt nevezetes a halála?

Kép  A „Cigány kútja” a mai Háziréti tó helyén lehetett.

Budára vezető legrövidebb út a Dolina volt. A Kishídtól, a Borosjenői téglagyárig, itt torkollott a Bécsi útra. A sokat használt földutat alaposan kitaposták a gyalogos, biciklis, lovas kocsis Szántóiak. A mésszel, tűzifával megrakott szekerek Vörösváron át a köves úton mentek Budára, de üresen visszafelé a rövidebb Dolina úton jöttek haza.

A Placskó szélén felfutó Szarvas utca, jobb oldala már Csobánkáé. Akkoriban vasvillás, késhegyre menő viták voltak a hovatartozásról. Szabályos csatákat vívtak a két falu lakói a terület használatáért. Később rácok kapták meg a területet, azóta hívják „Rácke” dűlőnek. A szerbeket hívtuk rácoknak.

Bármennyire izgalmas a dűlőnevek boncolgatása mégsem vállalkozhatok egy újság keretein belül az összes dűlőnév ismertetésére. Néhánynak sajnos nem ismerjük az eredetét.

Vajon miből ered a községi erdő alatti német hangzású Gransperg? Lehet, hogy a falut körülvevő Kranz Berg hegyről. Kép Mitől kapta nevét a Ziribár (Cilibár), amely terület a szintén nem tisztázott Placskó fölött, Csobánka irányában a két hegy közötti völgy neve? Ha a szó nagyolt fordítására hagyatkozom, akkor a „placse” fordítása sírásra utal. Miért kellett sírniuk őseinknek ezen a helyen? Milyen bánat ütötte őket?

Minden szántói számára érdekes és izgalmas vágy megismerni a múltunkat, böngészni a dűlőnevek titokzatos világában. A leírtak ismeretében talán érdemes lenne bővíteni utcaneveink repertoárját a fentiek szellemében. Bár néhányan a hétvégi házas területeken, ahol új utcák születtek, és hazai neveket kaptak, neheztelnek emiatt.

Állampolgári jogaikra hivatkozva kérik, hogy az önkormányzat változtassa meg nevüket vagy írja ki magyarul a névtáblákat. Nem tudják, hogy az önkormányzati törvény a képviselőket és a polgármestert a hagyományok ápolására történelmi emlékhelyeink őrzésére kötelezi. Erre a törvényre esküdtünk fel, de kötelességünknek parancsol lelkiismeretünk törvénye is. Értékeink felismerése és megbecsülése az intelligencia feladata. Kapzsi önzéssel nem lehet közösséget teremteni sem beilleszkedni.   

A harmincas évek rossz emlékű névmagyarosítási akciója jut eszembe erről. Állami nyomásra családnév változtatásra szólították fel a lakókat. Attól függően kire tudott hatni a hatóság erősebben, ki félt jobban, kinek volt nagyobb vesztenivalója, ősi családnevek változtak meg. A hatóságot nem érdekelte, hogy valaki büszke volt apái nevére, hogy ebből a családból származott.

Magyarországon élsz, használj magyar nevet és kész!

Így lett Licsikből - Lajtavári, Golányból – Gerlei, Krsákból – Kormos, Lampertből – Lisztes, Szrpekből – Szőnyi és sorolhatnám tovább. Szerencsére ma az állami törvény éppen a nemzetiségek, a személyiség megóvására ösztönöz, és ezt látja helyesnek a közvélemény is. Senkinek nem jut eszébe az Oktogon teret Nyolcszögletű térnek nevezni, Jeszenszky Gézát sem kívánják Őszinek szólítani és Pokorni miniszter urat sem küldik ki a parlamentből, mert nem Alázatos. A magyar szabadságharc sem kérdőjelezte meg Bem tábornok lengyel vérét vagy Aulich német mártír halálát. Liszt Ferenc Magyar rapszódiájának minden akkordját magyarnak érezzük pedig ő maga egy mukkot sem tudott magyarul.

Ezek után meri még valaki megkérdőjelezni falunkban a szántói szó létjogosultságát? Állampolgári jogaira hivatkozva ne akarjon tradíciókat megszüntetni az, aki még azt sem tudja, hogy néz ki a templomunk belülről.

Ezt a falut emberek lakják, akiknek sorsuk, szokásaik, hagyományaik, emlékeik, érzelmeik, szeretteik vannak. Ehhez a faluhoz a hozzátartozás, az odatartozás vágyával érdemes közeledni.

Elgondolkodtató jelenség, minél régebbi a falu lakója, minél többet tud a faluról, minél jobban kötődik hozzá, minél jobban érzi magáénak, annál inkább tartja méltatlannak jogait emlegetni. A nagyon régi őslakos már csak kötelességét érzi többgenerációs közösségében. Vajon mi kell ahhoz, hogy valaki eljusson a faluval szembeni alázatnak erre a magas nemesi rangjára?

A falu szeretete!

                                                                              

 Szőnyi József

 polgármester          

 

Kép

 

 

 

Varázslatos ahogy a Ziribár dűlőben felkel a Nap a téli Nap-fordulón

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép

 

 

 

 

Vihar Pilisszántón a telefonfülkéből szemlélve

 

 

 

 

Kép

 

 

Éjszakai látkép a falura a kápolnától