Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A PÁLOS REND TÖRTÉNETE

2010.04.24

 

 

2002. július 21.

 

A lelkiség napja

 

 

    Árva Vince atya: A Pálos rend története

 

 

          Körülbelül talán egy hét kéne, hogy elmondjam mindazt, amit nagyon jó lenne, ha Magyarország népe ismerne. A középkori jövendölés szerint „van Pálos rend, van Magyarország, nincs Pálos rend, nincs Magyarország.

Pázmány Péter nagyon komolyan vette ezt, s egy gyönyörű, barokk-cikornyás, négy-öt soros mondatba foglalta össze. Számára a Pálosok voltak a legfontosabbak. A török világ után talpra állította őket, csak nyolc kolostoruk vészelte át ezeket az időket. Sajnos meg kell mondanom, hogy azok nagy részét nem a török rombolta le, hanem a különböző vallási villongásokban egymást irtották a magyarok, az egyik így hitte Jézus Krisztust, a másik úgy vetett keresztet. Remélem, ezek az idők hamarosan végleg el fognak múlni, mert nekünk, magyaroknak a mai világ rendkívül kemény kihívást tartogat: lenni vagy nem lenni, maradni vagy elpusztulni.

Én 16 éves koromtól papnak készültem. Jó édesanyám, aki székely volt, hat éves koromban eltávozott közülünk, kilenc éves koromban pedig édesapám, aki keménynyakú kun kapitány fia volt. Én e kettőből ötvöződtem: keményfejű, kitartó székely. Édesanyámnak már a húszas évek végén, harmincas évek elején egy isten háta mögötti kis  faluban varrógépe volt, és egy vallásos folyóiratot járatott. Ő volt a falu tudósa. Tehát én ilyen háttérrel léptem a világba. Mióta az eszemet tudom, pap akartam lenni.

Tizenhat éves koromban hazamentem nyári szünetben nagynénémhez, ahol fönt aludtunk a padláson a szénában. Valamikor hajnal tájban egyszer csak felébredtem, kinéztem az ég felé, és egy csodálatosan szép, ragyogó keresztet láttam közeledni. Tiltakoztam: „Uram, nem, nem fogadom el! Nem kell, add másnak!” Aztán ezt el is felejtettem, később, életemnek egy bizonyos szakaszán eszembe jutott.

Másodéves teológushallgató voltam, amikor szintén egy csodálatos dolog történt. Akkor még azt mondtam: „Uram, ezt ne tedd, nem bírom, inkább add vissza a keresztet!” Meg is kaptam. Hamarosan elvittek katonának, keményen végigcsináltam a két évet. Negyedikes gimnazista voltam akkor, október 12-ére szólt a behívóm. Pápa mellett, Marcaliban kötöttem ki. Az akkori honvédelmi miniszternek írtam, hogy kispapjelölt vagyok, szereljenek le, mert le kell érettségiznem. Megengedték, hogy minden másnap bejárjak a Pápai Református Gimnáziumba. Nagyon hálás vagyok ennek az iskolának, mert igazi magyar testvériséggel fogadtak, szállást adtak, segítettek, és átmentem az érettségin. November 12-én Esztergomban megkezdhettem a teológiai tanulmányaimat. Ott ’56-ban nem sokat csináltam, de az eredmény az lett, hogy azonnal kitettek februárban. Nagynénémékhez mentem Pestre, akiket ’56 előtt megfenyegettek, ha be mernek fogadni engem, akkor megnézhetik a munkahelyüket. A központi szemináriumban voltam egy fél évig. Pendely Mihály püspök úr szinte összetett kézzel könyörgött, hogy maradjak ott, és ledoktorálhatok. Bennem az a rögeszme élt, amit Mindszenthy bíboros mondott: „Nem doktorálok, anélkül is lehetek püspök.”

Az volt a szerencsém, hogy visszakértem magam Esztergomba, mert szeptemberben a központi szemináriumból nyolcvan kispapot kirúgtak, öten maradtak. Elég volt az egyszeri eltávolítás, így Esztergomban is szépen befejeztem.

Közben a katonaságtól egy pálos testvérrel, aki nem volt pap, csak teológus, elkezdtük szövögetni a terveinket. Javaslatomra elkezdtük megszervezni a titkos Pálos rendet. Most már beszélhetek erről, úgyis tudta az ÁVO. Azóta a papírt is megkaptam, hogy valóban figyeltek. Én megelőztem őket: Két évvel ezelőtt kértem a Történeti Hivatalt, hogy mutassák meg, mi rosszat tettem, hiszen engem állandóan üldöznek, az életemre törnek. Kiderült, hogy nincs semmi bűnöm.

Volt egy pálos atya, Pál atya, egy döbbenetesen jólelkű pap, meg egy másik testvér. 1961-ben letartóztatták őket. Ezekben a jegyzőkönyvekben egy tanú rólam nyilatkozott, a neve ki volt húzva. (Persze én a szöveg alapján rájöttem, ki volt az.) Azt mondta, hogy Árva Vince kijelentette előtte, hogy többet nem foglalkozik a pálosokkal, hanem csak a történelemmel. Megmutatta, milyen drága történelmi könyveket vásárolok, és már ebből áll az életem. Tehát ennek köszönhetően megúsztam.

Mint mondtam, Esztergomban voltam káplán, akkor volt a nagy letartóztatás. Esztergom minden plébániáján házkutatást végeztek, csak nálunk nem. Nagy félelmet keltett bennem, hogyhogy engem nem kutattak át. Aztán beállított egy részeg ember a plébániára, aki azt mondta: „Tisztelendő úr! Legyen jó ezután is, ne törődjön semmivel.”

’64-ben először jártam Csesztovában, hogy egyházilag nem, de államilag illegális működésünket ott is jóváhagyassam. Rómából már volt meghatalmazásom, Csesztova írásba adta, hogy én vagyok magyarországi tartományfőnök, és mindenhez van jogom: fogadalmaztathatok, feloldozhatok. (Rendkívüli állapotokban az egyház hihetetlenül rugalmas tud lenni.)

Nagyon nagy szeretettel voltam a lengyelek iránt. Minden nyáron 2-3 hetet ott töltöttem a pálos testvéreimmel, akik plébánosok, káplánok voltak. Bejártuk fél Lengyelországot.

’87 nyarán szintén ott voltunk. Egyszer csak megszólalt a kolostor harangja, és minden pálos elindult a templomába. Én akkor már sejtettem, mi a helyzet. Én tudtam egyedül jól latinul. Ahogy bementünk a kolostor kápolnájába, végigvonult a csesztovai püspök, fölállt az oltár elé, és elővett egy dekrétumot. Ez egy pápai dekrétum volt, amely az akkori generálist azonnali hatállyal megfosztotta a tisztségétől, és ideiglenesen a csesztovai püspök lett a rend kormányzója. Nem mertem elmondani a többieknek, hogy mi történt. Bennem az munkált, hogy össze kell tartani a csapatot akkor is, ha nem a legkitűnőbbek, ha hibáznak is, csak végigvinni, csak továbbadni. Ugyanis amikor elkezdtem, az a hír járta Mindszenthyvel kapcsolatban, hogy négy hónap múlva oroszok nem lesznek Magyarországon. Fiatalemberként azt gondoltam, hogy ez a legnagyobb hazugság. A török is itt volt 150 évig, az oroszok is itt maradnak legalább 50-100 évig. Tehát a Pálos rend Magyarországon nem szűnhet meg, mert olyan borzalmas nehéz volt visszahozni Lengyelországból, hogy ezt még egyszer nem tudjuk megismételni.

Miután a sziklából kitettek, levéltári kutatást végeztem – 3000 A4-es fénymásolt oldalam van – arról a közel 25 éves levelezésről, amelyet Zichy Gyula kalocsai érsek folytatott a lengyelekkel arról, milyen módon lehetne a Pálos rendet visszaállítani. ’33-ban végre beleegyeztek. Miért? Mert már akkor érezni lehetett a háború szelét. A világ tudta, és a lengyelek is, hogy a háborút Németország és Oroszország kezdi el, és a felvonulási térvonal Lengyelország lesz. A pálosok azt is érezték, hogy Hitler első dolga lesz Csesztova eltörlése. Így is történt. Amint átlépte a határt, kiadta a parancsot – ezt dokumentumokból tudom – Csesztova felrobbantására. A közvetlen katonai tisztjei könyörögtek neki, hogy ne tegye, mert akkor az egész keresztény világ ellenük fordul. Így elhatározta, hogy majd a győzelmük után robbantja fel Csesztovát.

A lengyelek tehát csak ennek hatására járultak hozzá a „visszatelepítéshez”, amúgy ezt nem akarták megtenni.

Sok leírás van, amelyekből egyet említenék: ’32-ben vagy ’33-ban a szatmári püspök titkára is jelentkezett, hogy pálos szeretne lenni. Zichy kalocsai érsek kiküldte őt Lengyelországba, hogy végezze el a noviciátust, és már ’34-ben visszajöhet. Egy év múlva kidobták a noviciátusból, mert tüdőbajos lett. Hazajött szegény kis faluja régi plébánosához, és onnan írta a következő levelet Zichy Gyula kalocsai érseknek: „Kegyelmes atyám! Visszajöttem Lengyelországból. TBC-t kaptam, nagyon beteg vagyok. Régi plébánosom fogadott be. Olyan szegény a falu, hogy csoda, ha mi ketten meg tudunk élni. Hogy haza tudjak jönni Lengyelországból, banki hitelt vettem fel, de nem tudjuk kifizetni. Könyörgök, kegyelmes uram, fizesse ki helyettem, hogy ne legyen nagyobb baj belőle.” Egy beteg embert egyházunk szabályai szerint nem is lett volna szabad kitenni. De ha már kitették, adtak volna neki pénzt, hogy haza tudjon utazni.

’34-ben egy nagy ünnepség keretében megtörtént az ún. visszatelepítés. A Nyugati Pályaudvaron a kormányzótól kezdve mindenki nemzeti díszben ünnepelte az ősi magyar Pálos rend visszajövetelét. Az emberek fele lengyel, a fele magyar volt. A lengyelek kuncogtak az orruk alatt, hogy ez nem is az ősi rend, de hát szükségük volt a magyarokra. A sziklatemplomban és a kolostorban helyezkedtek el.

Hat évvel ezelőtt Pilisszántóra kerültem. A szomszéd faluban miséztem, és mise után bejött egy 74 éves ember, aki azt állította, hogy pálos volt. Ő Kelemen István bácsi. Elmondta, hogy azok között volt, akik ’34-ben visszajöttek, és nagy ünnepélyességgel fogadták őket a Nyugatiban. A sziklatemplomban helyezkedtek el, majd egy hónap múlva lengyel vezetők mindenféle indok nélkül azonnali hatállyal elbocsátották őket. A magyar házfőnök adott nekik igazolást, amelynek a fénymásolata nálam van. Ebben az áll, hogy semmi kifogás nem volt Pista bácsi ellen, és egyházmegyei szemináriumban biztosan jó pap lenne. Kérdeztem Pista bácsit, miért nem fogadta ezt el? Azt mondta: „Atya, én annyira elkeseredtem, hogy nemhogy pálos, de pap sem akartam lenni.” Elvégezte a zeneművészeti főiskolát, a Horthy-rendszerben ő szervezte meg a magyar hadsereg ének-és zenekarát. Majd a nagy fordulat után, a Rákosi-rendszerben ő hozta létre a néphadsereg központi zenekarát és kórusát. Három év múlva azonban fölfedezték, hogy klerikális hajlandósága van, és elbocsátották. Megnősült, négy lánya van és unokái. Az ő élete csak egy példa a sok közül.

A háború alatt nagyon sok lengyel menekült a sziklatemplomba (egymillió lengyel élt nálunk). A két világháború között a magyarok rájöttek, hogy ez nem az ősi alapítású rend, hanem 1784-ben alapította VI. Piusz pápa Szaniszló Ágoston lengyel király kérésére, mint lengyel Pálos rendet. Így szervezkedni kezdtek szerencsétlenségükre – nem vizsgálták meg, kik vannak körülöttük. Egy kérvényt készítettek Róma felé, hogy állítsák vissza a II. József által feloszlatott Pálos rendet, mert ők nem akarnak lengyelek lenni. Egy Salgótarjánhoz közeli faluból származó, tót pálos atya elárulta, azonnal megtizedelték a rendet, az összes lengyelt hazakergették, és nem vettek fel több embert, „numerus clausust” tartottak. Én még találkoztam ezekkel a lengyelekkel, Jeromos atyával, aki segített nekem Csesztovában, és mindig hívott magukhoz. Egyszer azt mondta: „Vince, ti borzalmasan sokat tudtok. Mi, lengyelek hozzátok képest óvodások vagyunk. Az a csodálatos Szent István napi körmenet vagy a többi rendezvény… Mi ilyet nem tudunk csinálni.”

Tehát nagyon szerettek a lengyelek, de amikor a vezetőváltás megtörtént, fél év múlva kineveztek egy másik generálist, aki abban a pillanatban megszakította velem a kapcsolatot, sőt ’88-ban azt üzente: „Fogadalmatok érvénytelen, mehettek, amerre akartok.” (Azt tudni kell, hogy a fogadalmat senki nem oldhatja fel) Ő azonban úgy gondolta, ránk ijeszt.

Rómába mentem továbbképzésre, hogy a szentté avatási szakképesítést megszerezzem. Ez idő alatt bejártam a Vatikánba. Máig sem tudom, miért, de szerettek, tiszteltek, becsültek engem a vatikániak, szinte előre köszöntek. Állandó bejárásom volt, minden nap mentem a levéltárba vagy a könyvtárba. Esti szakon folyt az egyetemi oktatás, délután 4-5 órától, a Vatikánban pedig 12-ig lehetett lenni.

Hadd meséljem el egy élményemet, melyet sosem fogok elfelejteni. Kikértem egy 1215-ből származó kódexet. Kinyitottam, lehajoltam, és megcsókoltam. Olyan gyönyörű, tiszta írással készült, hogy folyamatosan tudtam olvasni. Ez életem egyik nagy élménye a Vatikánból.

Boldog Özséb és a Pálos rend után kutattam. Nagyon érdekes, hogy II. József feloszlató rendelete után három évvel még Rómában ill. Olaszországban hét kolostor működött, és a nyolcadik templomot Rómában építették Remete Szent Pál tiszteletére. Róma városi könyvtárában találtam meg a tervrajzokat egy nagy kötegben. (De aztán jöttek a Garibaldi-féle és egyéb felszabadítási vagy nemzetiségi mozgalmak, amelyek a pálosokat is távozásra kényszerítették.) Ez a templom ma a városi rendőrség temploma, egy nagyon szép barokk épület, melyre ki van írva, hogy a pálosok építették.

A római Santo Stefano Rotondo templom is a pálosok kezelésében volt. Hadd utaljak egy kicsit előbbre. Amikor kineveznek valakit bíborossá, akkor egy ún. címtemplomot kap. Ezt a templomot  kellett volna megkapni Lékai bíboros úrnak is, mert Mindszentyé is ez volt. A magyar állam azonban tiltakozott, hogy nem lehet az övé az a templom, amelyik Mindszentyé volt. Így kapott egy másikat, a karmelitákét, a Szent Teréz Bazilikát. Megegyezett az akkori német bíborossal, hogy kérni fogja magának a magyarok templomát, a Santo Stefano Rotondo templomot, amely romokban állt. A német bíboros megígérte, hogy restauráltatja természetesen német pénzből, és utána visszaadja a magyaroknak. Ám közben ő meghalt. Paskay bíboros úr időközben fényt derített erre a dologra, de a németek azóta is tiltakoznak, hogy nem adják vissza a templomot a magyaroknak arra hivatkozva, hogy az az övék, mert megvették. Ám én tudom, hogy amikor az 1500-as években ez a templom megszűnt, mint pálos kolostor és templom, akkor a Collegium Hungaricumot egyesítették a német kollégiummal. Ez a mai napig Germanicum Hungaricum néven működik, ahol a magyar világi papság tanulhat.

Ám arról hallgatnak, hogy olyan hatalmas értékű épületeket is átadtak a németeknek, amelyek értéke nagyobb a Santo Stefano Rotondo temploménál. Egy magyar jezsuita testvér átadta nekem az összes általa feldolgozott anyagot, amelyet azóta is őrzök. Ebben pontosan kimutatja, melyek azok a római épületek, amelyek a magyarok vagy a pálosok birtokában voltak, és átadták azokat a németeknek. Ez a testvér azt mondta, hogy ezeknek az épületeknek az értéke kétszer akkora, mint a Santo Stefano Rotondo templomé, ezért vissza kell őket követelni a németektől. Ezt eddig senki nem merte megtenni, de kérjük az egek Urát, hogy hamarosan olyan bíboros legyen, aki kész erre.

A Santo Stefano Rotondo templom egy magyar nemzeti szentély. Ott van Szent István oltára, melyet a németek szerencsére visszaállítottak eredeti állapotába. Ott van még jó néhány pálos atya, és egy magyar bíboros sírja is.

Most egy kicsit ugorjunk vissza az időben. A török világot tehát nyolc kolostor élte túl. A török elfoglalja Budaszentlőrincet, ahonnan közben kimenekítik Remete Szent Pál holttestét a Trencsényi Várba Pozsonyon át. A Trencsényi Vár, mivel fából volt, leégett, és benne égtek Remete Szent Pál csontjai. Valaki egyszer ezt úgy fogalmazta meg, hogy ez az isteni gondviselés. Remete Szent Pál teljesen a magyaroké volt, és végül a magyar szent földdel keveredett össze, nehogy valaki ellophassa tőlünk.

Remete Szent Pálról hadd beszéljek külön. Fiatal koromban, gimnazistaként sehogy sem fért a fejembe, Boldog Özséb miért ment el Egyiptomba szentet keresni, mikor itt volt rengeteg Árpád-kori szent: Erzsébet, István, László. Tulajdonképpen nem régen kaptam választ erre a kérdésre. Remete Szent Pál Egyiptomban remetéskedett, ráadásul a zsinat utáni egyháztörténészek azt mondták, hogy nem is létezett, csak egy kitalált személy. Van azonban egy régészünk, akit a magyar akadémikusok már mindennek lehordtak. Ő Vörös Győző, egy nagyon rendes, becsületes, nagyrégész. És nagyon jó magyar. Elmondta nekem, hogyan találta meg Remete Szent Pál kápolnáját az egyik piramis legfelső részén, ahová más kutatók nem mentek, mert azt gondolták, hogy nincs ott semmi. Elmesélte, hogy az egész napi kutatás után fáradtan megállt a piramis tetején, visszanézett, és megszólalt benne egy hang, hogy ott a kő mögött van Remete Szent Pál kápolnája. Másnap maga mellé vett két embert. Azt mondták rá, hogy elment az esze, ott már ezren kutattak, és nem találtak semmit. Harmadmagával nekifogott, és másnapra sikerült egy nagy követ kimozdítani a helyéről, amely mögött ott rejtőzött a kápolna. Még azt mondják, csodák nem léteznek. Ezt a kápolnát meg lehet nézni a Sziklakert kápolnában, mert az ő rajzai, leírásai alapján pontosan megfestették azt. Ez alapján tehát kiderül, hogy Remete Szent Pál nem egy légből kapott védőszent, hanem egy hús-vér ember volt.

Vörös Győző egy intuíció alapján a város körül egy olyan helyen kezdett el ásni, amelyre a többi régész azt mondta, hogy nincs ott más, mint kő és por. Az egyiptomi ásatási minisztérium elé vitte az ügyet, akik legnagyobb meglepetésére egy pillanatig sem kételkedtek a tudásában, és engedélyt adtak az ásatásra. A magyar újságokban is megjelent, hogy ez volt az egyiptomi ásatások talán legjelentősebbike. Megvannak a rajzok a régi, gyönyörű városnak, melynek romjai a föld alatt nyugodtak. Vörös Győző bevallotta nekem, hogy ő már inkább egyiptominak érzi magát, mint magyarnak, és nem is akar hazajönni. Megértettem őt, hisz a magyar akadémikusok keresztre akarták feszíteni, kiközösítették, bíróság elé akarták állítani, hogy mert ilyen fiatal fejjel nekifogni egy ásatásnak.

Mi köze a Magyar Akadémiának ahhoz, ha az egyiptomi kormány saját pénzéből megbízást ad valakinek? Ezzel is a magyar tudománytalanságra akarok utalni. Ugyanezt teszik velem is. Azt gondolják, egy egyszerű kis barát nem tudhat semmit. A tudományos világ tehát nem fogad el engem. Hiába fordítottam le a Gyöngyössy-féle pálos kódexet, ki vagyok közösítve. Egyházi helyeken ezt nem szabad árusítani, a Bazilika plébánosa is megtiltotta. Pedig egyháztörténeti szempontból rendkívül fontos ez a Gyöngyössy Gergely által 1527-ben befejezett kódex.

Nagy csoda volt, amikor 1983-ban kiadták. Érdekes, hogy akkor a legnagyobb tudósok befogadtak engem. Az Irodalomtörténeti Intézetbe jártam, ahol nagyon megkedveltek, és megkértek, hogy fordítsam le a kódexet. Megígérték, hogy majd ők kiadják. Kezdetben vonakodtam, de végül megcsináltam. Ferenczy János, központi bizottsági tag jó magyar ember lévén a pártfogásába vett. Azt mondta, hogy ez magyar érdek, és a Központi Bizottságban kiharcolta, hogy ki lehessen adni. A Kossuth Rádió a déli hírekben bemondta, hogy az „Arcok a magyar középkorból” című könyv elfogyott vidéken is és Budapesten is. Ez akkoriban csodaszámba ment. Néhány helyen azért belejavítottak. Boldog Özsébet például kezdettől fogva generálisnak nevezik. Egy helyen van még egy kis csúsztatás, de komoly változtatás nem történt benne. Nagy hatással volt a társadalomra. Pesten úgy keresték, mint a cukrot. A Gyöngyössy-féle kódex az egyetlen, amelyről tudunk.

Aztán jött a török idő. Meg kell említeni Fráter Györgyöt, akiről életregény is íródott. Érdekes, hogy a mai magyar társadalom lelkéből nagyon kimosódott a magyarságtudat, ma már azt sem tudják, ki volt Fráter György. Váradi püspök, bíboros volt, a Habsburg király megölette. Szent életű, hihetetlen tudással rendelkező pálos szerzetes volt. Olasz-horvát származású, de tiszta magyar érzületű volt. (Akkoriban nem volt probléma, hol született az ember. Ha magyarnak vallotta magát, magyar volt.) Regénye nagyon izgalmas, tisztán, hűen tükrözi a magyar gondolkodást. Ő volt az, aki egyesíteni akarta Erdélyt és Közép-Magyarországot.

 

Kérdés a közönségtől: Volt-e a pálosoknak építkezése, rendépítése Erdélyben

 

Vince atya:

 

Nagyon sok kolostor van Erdélyben. Elsőként említeném Nagyváradot, és Torda is nagyon érdekes. Van három oklevelem. Az egyikben az áll, hogy Tordában együtt van a Szent István Lovagrend és a Pálos rend. Aztán egyszer csak a lovagrend eltűnik, de a Pálos rend tovább él egészen a feloszlatásig.

Budaszentlőrinc esetében is ezzel a problémával találkozunk. Bencze Zoltán feltárt itt egy romot, de nincs tisztában vele, hogy tulajdonképpen ez a lovagrend kolostora volt. Bonfini – egy kis túlzással – azt írja, hogy a budaszentlőrinci kolostor tornya árnyékot vet a Budai Várra. Aki járt ott, láthatta, hogy van ott egy négyzet alakú épületmaradvány, egy 50-60 cm-es fal. Nehezen elképzelhető, hogy erre egy 120 m-es tornyot építettek volna. De még ha így lett volna, akkor sem vetette volna az árnyékát a Budai Várra. Egy ismerősöm, egy budakeszi lakos kutatásai során kiderítette, hogy a kolostor máshol lehetett, és ez a bizonyos torony pedig a Hárs-hegy tetején volt. Onnan adhattak le tűzjeleket, mikor jött a király.

A Gyönygössy-kódexben van egy nagyon kedves történet: Mátyás megjelenik estefelé a kolostor előtt. Egyik testvér kinéz, és mikor meglátja, hogy a király jött, szalad a generálishoz jelenteni. Az megkérdezte: „Kinyitottad a kaput? – Dehogy. Nem kaptam rá engedélyt – jött a válasz. – Akkor szaladj, és engedd be gyorsan őfelségét!” A király azt felelte a bocsánatáért esedező generálisnak: „Bárcsak nekem is ilyen hűséges katonáim volnának!” Mátyás király nagyon sokat járt a kolostorba, és a borospincében sok időt töltött a testvérekkel.

A Pálos rendnek a középkorban 150 kolostora volt a Nagy Magyarország területén. Van egy dolog, amiről nem akar tudni a magyar történelem. 1527-ben Szombathelyi Tamás generális Lisszabonban búcsúztat 300 magyar pálost, akik VI. Sándor pápa megbízásából mennek Amerikába, hogy ott hittérítést végezzenek. Főleg az indiánok között jártak, és emlékük ma is él. Spanyolország és Portugália szembefordult egymással, és megint VI. Sándor kéri fel a pálosokat, hogy csillagászati eszközökkel húzzák meg a határvonalat a két veszekedő hatalom között. (Az akkoriban egy nagyon komoly tudomány volt.) A spanyolok elfoglalják Guatemalát, 300 pálost kivégeznek, néhányat pedig csónakba ültetnek, és elküldik őket a világ végére. Guatemalában, ahol a pálosok éltek, húzódik egy hatalmas hegyvonulat. Ebben vannak a remetefülkék, barlangok, amelyek falain még ma is elég sok rovásírás jel található. Ezek a speciális pálos rovásírás elemei, melyről a magyar tudományos rovásírás képviselői nem vesznek tudomást. (Walterné Fehér Anna könyvében tesz róla említést, és egy német szerző is idéz a pálos rovásírás emlékekből.)

Lisszabonban felkerestem a volt pálos templomot. Ez egy csodálatos, hatalmas bazilika tele aranyoszlopokkal. A pátriárka titkára kísért el oda, aki megkérdezte, kik azok a szentek a templomban. Mondtam, hogy az ott Boldog Özséb, a rend alapítója. A titkár elcsodálkozott, hogy egy ekkora szent van a templomukban. Ott nagyon tisztelik a pálosokat. Hívott a pátriárka, hogy menjek ki, de akkor egymagam nem mertem nekivágni. Ha a jóisten megadná, hogy itthon helyreállítsuk a rendet, azonnal hívnék portugál fiatalokat képzésre. A pátriárka meghívására tehát azt válaszoltam, hogy ha Magyarországon sikerül legalább egy kolostort visszaállítani, Lisszabonban fogom folytatni. (A lisszaboni levéltárban nagyon sok pálos vonatkozású anyag van.)

II. József tehát feloszlatta a rendet. Pázmány Péter első dolga az volt a török idő után, hogy a pálosokat a pártfogásába vette. Rendeletet hozott, élelemmel segítette őket, beindította a noviciátust. Ő nagyon jól emlékezett az ősi jövendölésre, melyet előadásom elején idéztem. Ő ezt egy gyönyörű, barokk cikornyás megfogalmazásban adja vissza: „Ha tudni akarod, hogyan áll Magyarország szénája, nézd meg a pálosok szénahordóját. Ha ott jó rendben látod a szénát, tudd meg, akkor jó kezekben van Magyarország.”

Megindul a jezsuitákkal a hittérítés. A 10 %-os református, protestáns Magyarországból a jezsuiták és a pálosok csináltak 90 %-os katolikus országot.

Három vértanúnk van. Az egyik Csepelényi Györgynek a szentté avatását is próbálta megindítani, de az egri érsek elzárkózott ez elől. Az 1700-as években maguk a pálosok is próbálkoztak ezzel. (Minden ezzel kapcsolatos dokumentum megvan.) Akkor Róma azt javasolta, hogy ne is próbálkozzanak, mert a császári udvar úgysem fogja engedélyezni.

Én is hasonló helyzetbe kerültem. 1983-ban vagy 84-ben Lékai bíboros úrral megindítottuk Boldog Özséb szentté avatásának római eljárását. (Én vagyok a Rómában bejegyzett szentté avatási jegyző) Hiába Kértem Paskay bíboros urat és az egri érseket, nem engedélyezték.

Hadd említsek itt meg egy, számomra nagyon fájó dolgot. Lengyelországban szentté avatják Jolántát, Hedviget, stb. Magyarországon ki tudott erről? Az a néhány templomba járó öregasszony. Miért nem csináltak propagandát, hogy mikor a pápa kimondja a szentséget, Magyarország összes harangja fél óráig kongjon? Az ökomenizmus jegyében csatlakozhatott volna az összes református templom, tán még a zsidó templomok is megkondíthatták volna harangjaikat. Azonnal misét kellett volna mondani a tiszteletükre, felkeltve a magyarokban a magyarságtudatot. Rá kellett volna mutatni, mit adtunk Európának, a lengyeleknek. Néha úgy érzem, főleg néhány évtizeddel ezelőtt éreztem, mintha szégyenkeznem kéne. Az volt az ember érzése, mintha egy semmirekellő nemzetség lennénk, amely csak arra jó, hogy ide-oda telepítgessék, mint egy időben szó volt róla, hogy visszatelepítenek minket Ázsiába.

Engem kiközösítettek már, nyugdíjat sem kaptam, a nucius nem válaszol a leveleimre. ’94-ben elkergetett a sziklatemplomból, amelyet én építettem újjá, ugyanúgy, mint Márianosztrát. A márianosztrai kegyképre én tetettem rá a Szent Koronát aranyozott ezüstből. Amikor elkészült a Szűz Anya fejére Szent István koronája, az ötvössel a kis Jézus fejére is csináltattam főhercegi koronát. Én koronáztam meg gyarló kezemmel a magyarok Nagyasszonyát! Egy egyháztörténészünk írt erről, és nem merte feltüntetni a nevemet.

Boldog Özséb sírját megtaláltam a pilisszántói temetőben, ahol Rostás László és Szegedi Miklós, világhírű fafaragó segítségével egy keresztet állítottam. Ennek a keresztnek döbbenetes a szimbolikája. (Tapolcán létrehoztak egy alapítványt Boldog Özséb szentté avatása és a Pálos rend újjászervezése céljából) Alulról indulva két nagy lángoszlopot látunk, amelyek Isten hatalmas teremtő erejét szimbolizálják. Majd négy vasrudacska az Isten mindent fönntartó erejét jelképezi. Aztán négy szárnyas alak következik, ez a Szentlélek. (A Szentírásban olvashatjuk, hogy mikor Isten a világmindenséget teremtette, akkor a Szentlélek ott lebegett a vizek felett.) Utána, Isten hatalmas teremtő tevékenységének a közepén van a Pálos rend címere. Ez azt jelöli, hogy Isten örök terveiben ott szerepel a Pálos rend létrehozása. Utána, a kereszt két oldalán láng cikázik fölfelé. A bal oldali Jézus Krisztust jelképezi az ő szenvedésével, és a másik oldalon fölül a Nap látható. Az ősegyház himnuszainak szövegében „felkelő nappalú Jézus Krisztusunk” szerepel. Ma is énekeljük ezt a papi zsolozsmában. Tehát Krisztust, mint napot ábrázolják. A jobb oldalon a Napba öltözött asszony, akinek a lába alatt a Hold van, a Boldogságos Szűz Máriát jelképezi. Középen három kereszt van: Atya, Fiú, Szentlélek. Legfölül egy rombusz helyezkedik el és egy ovális lyuk, amelyen át lehet látni. Ebben semmit sem lehet látni, hisz a Szentírásban az áll, hogy Isten a világot a semmiből teremtette. Fölötte pedig a két „X” a 2000-es évet jelöli, amikor a keresztet fölállítottuk, amelyet készítői ajándékba adtak.

Lett is ebből nagy botrány. Ugyanis ez a falu régi temetője, ahová már az 50-es évek óta nem temetkeznek. Egyszer szaladnak a gyerekek, hogy menjek. A nagyszüleiket exhumálták, és egy 1,5 m-es, gyönyörű, fehér mészkőfal részletet találtak. Alig bírták kivagdosni a nagyszülők maradványait belőle. Bennem azonnal megszólalt a lélek: „Ez Özséb sírja.”

A következő évben egy hivatalos régésszel megvizsgáltattam, majd egy elektromágneses, ezoterikus földmérést végeztettem. Kiderült, hogy Boldog Özséb 1250-ben épített, ún. eklézsiolája valóban ott van. Eredetileg 10x25 m nagyságú volt az épület, de az 1300-as években kibővítették egy 25x50 m-es, 14 mellékoltáros templommá. A fehérvári püspök urat felkértem, hogy szentelje meg Boldog Özséb sírját. A polgármester azonban ellenezte a misét és a megszentelést, csak a kereszt felállítását engedélyezte, ill. bizonyos feltételeket szabott. A püspök úr lehívott magához, és végül megtartottuk a misét.

Tehát a Pálos rend megszűnik, mikor II. József feloszlatja. Borzalmas nyomokat hagyott ez a művészettörténetben, hisz a pálosok mindenapi életében fontos szerepe volt a művészeteknek. Példa erre a máriacsanádi kolostor temploma, melynek rajzát az esztergomi levéltárban találtam meg. Ez a község Párkánytól kb. 30 km-re fekszik. A szlovákok a háború után lebontották a templomot, a kolostort meghagyták szociális otthonnak. Gyönyörű barokk tornya és homlokzata volt, Magyarországon talán nincs is ehhez fogható. A székesfehérvári ciszter templom fafaragványai is világhírűek, ezek szintén a pálosok munkái. Sajnos a pálosok szerénységből sosem hagyták nevüket a munkáikon. Mátyás korvináira is gyakran ők tették az aranycsatokat, festéseket.

A budaszentlőrinci kolostor mellett van a Báthory-barlang. A kolostort egy alagút köti össze a barlanggal, ahol vaskohót, aranyolvasztót, üvegkohót találtak. Tehát ott készítették elő a nyersanyagot a kolostor ötvösei számára. Sok korvinát díszítettek ott Mátyás számára, talán a Budai Vár színes ablakainak egy részét is ott csinálták.

A pálosoknál tehát nagyon komoly munka folyt. A vidéki kolostoraik körül a környező falvak átvették tőlük a modern technológiákat, magvakat, gyógynövényeket. Ezt mind megtaláljuk Fráter György életregényében. Ők nem tettek mást, csak imádkoztak és dolgoztak.

’34-ben a magyar társadalom Serényi bíboros kivételével abban a hitben volt, hogy II. József oszlatta fel a rendet. Serényi bíboros kiadott egy rendeletet, hogy a visszatelepült magyar pálosok semmilyen ősi objektumot nem vehetnek vissza. ’50-ben szinte minden pálost elítéltek, és börtönbe zártak. ’54-ben szabadultak, de mielőtt kiengedték volna őket, aláírattak velük egy papírt, amelyben megesküdtek, hogy fenntartják a kapcsolatot a rendőrséggel, tehát besúgóvá kellett válniuk.

Ők a börtönben voltak, mikor Pécsett egy teológussal elkezdtem az újjászervezést. A sziklatemplomot befalazták. ’88-ban a lengyelek üzentek, hogy érvénytelen a fogadalmunk. Ekkor jött Lékai bíboros úr, akinek segítségével Rómában tanulhattam. Akkor még nem tudtam, hogy nem ott vagyok, ahol kellene. Beszámoltam Rómában az esetről, és attól kezdve ellenem fordultak. Nyolcan maradtak körülöttem, a többiek mind beépültek.

’94-ben a generális eljött ellenőrzésre. Belém kötött. Rendi parancsra akkorra már megalapítottam a Keresztény Ifjúsági Népfőiskolai Egyesületet, 30 faluban szerveztem meg. A holland kormány 30 millió forintot szavazott meg, amikor kirúgtak. (Akkor már a Horn kormány volt hatalmon) Lelkileg összetörtem. A generális felajánlotta, hogy elmehetek püspöki egyházmegyei szolgálatra. Kértem három hónap gondolkodási időt. Semmi más nem érdekelt, csak az, hogy bent maradhassak a rendben. Majd lelki atyám azt mondta, hogy a generális nem dobhat ki, mert a fogadalmat nem neki tettem, hanem az Úristennek. Egyházunk kimondja, hogy akarata ellenére senkit nem lehet kirakni egy szerzetesrendből. Három hónap múlva megkaptam az írást, amely döntött a sorsomról.

Mikor elkezdődött ellenem a háború, levelezni kezdtem egy szentéletű, igazi pálossal, Pál atyával, akit külföldre kergettek.

Szeretnék elmondani egy rendkívül döbbenetes történetet egy szentéletű, börtönt megjárt, igazi pálosról, Pál atyáról, aki disszidált Amerikába, ahol tizedmagával kiűzték őt a kolostorból. Egyiküket az országúton elgázolta egy teherautó, a másikat megmérgezték Svájcban, a többieket pedig elkergették plébánosnak ide-oda. Én leveleztem Pál atyával. Mikor elkezdődött ellenem ez a cirkusz, felhívott, hogy hazajöjjön-e. Mondtam neki, hogy persze, van itt neki hely. Hazajött. Megkértem, fordítsa le a Rómának írt válaszomat angolra. Egy éjszaka meg is csinálta, és véletlenül egy olyan személyhez vittem el legépelni, aki tudott angolul. Összehasonlította a fordítást a magyar szöveggel, és minden oldalról hiányzott a lényeg. Kérdőre vontam Pál atyát, miért tette ezt. Azt felelte: „Vince, nem tudtad, hogy minden börtönből szabadult pálos besúgó?” Nagyon szerettem őt, nem haragszom rá. Kiderült, hogy az ÁVO kényszerítette haza Amerikából ’94-ben. Akkor sem haragudtam rá, mikor elmondta, inkább óriási fájdalom járta át a lelkemet. Belegondoltam, mennyit szenvedhetett ez az ember, mikor kényszerítették ellenem, az ellen, akit tisztelt és szeretett.

 

Honnan jöttek a remeték? Egyiptomból. Ott ma is 500 remete él egyszemélyes, sziklába vájt barlangokban igazi meditációban. Ha nincs éppen üres barlang, saját maguknak kell kivájni a sziklából. Ajtót is kell faragni, mert éjjel nagy a kígyóveszély. Tíz naponként körbejár egy jeep, leadja a tíz liter vizet, és némi élelmet. A barlangokból nem tudnak kijönni, mert olyan borzalmas meleg van, éjszaka sem szerencsés sétálgatni. Igazi meditációban kell élniük, mégis 500 várakozó van a városban, akik szintén fel szeretnék venni a remete életmódot. Ehhez a keleti pátriárka engedélye kell. Adná Isten, hogy Magyarországon csak száz jelentkező lenne pálos remetének.

 

Kérdés a közönségből: Köteles volt-e II. József megindokolni a Pálos rend feloszlatását, és ha igen, mi volt az indok?

 

Vince atya:

 

Semmi. Hozott egy rendeletet, hogy a társadalom számára haszontalan rendeket feloszlatja, elsősorban a nem tanító rendeket. A pálosok ekkor azonban már nyolc gimnáziumban tanítottak. Tehát ő a saját rendeletét szegte meg. Feloszlatott pálos volt Virág Benedek, aki a Tabánban élt, és történelmi könyvet írt az ősmagyarokról, nála tanult Vörösmarty. Verseghy Ferenc, a nagy nyelvújítónk is pálos volt.

 

Kérdés:      Milyen szinten tart ma a Pálos rend újjáélesztése? Vannak-e követők?

 

Vince atya:

 

Novíciusok, teológusok izgatottan várják, mikor nyitom meg az új kolostort. Az egész ezen múlik, addig sehol sem fogunk tartani. Bízom benne, hogy az idén megkapom a jóváhagyást, és akkor biztosan sok fiatal fog jönni hozzám. Jönnek most is, de egy titkos kéz mindig közbenyúl, és két hónap múlva mind eltűnnek. Megfenyegetik őket. Nincs már ÁVÓ, ettől nem kell félni, csak el kell hagyni Vince atyát.

 

Dr. Varga Tibor:

 

Szóba került a romlatlan test kérdése, amelyre visszatérnék. Természetesen nem olyan primitív jelszószerűen, hogy kimentek, átléptek a halál kapuján, és azért nem találunk temetőket. Itt másról van szó. Vince atya is említette a Szent István Lovagrend és a Pálos rend továbbélésének kérdését. Nem a Pálos rend az egyetlen magyar alapítású rend, hanem megelőzte azt a Szent István Lovagrend, amely aztán elvérzett. A kérdés az, azt kellene kiderítenünk, hogy ezt vitte-e tovább a Pálos rend. A pálosság akkor erősödik fel, mikor az Árpád-ház utolsó aranyágacskája kihajt a férfi ágon. Női ágon tovább megy a vér egészen II. Lajosig, akiben tehát szintén turul vér folyik. Ez megint egy külön kérdés. A holló egyébként így kapcsolódik Mátyáshoz. 1590-ben egy költő ezt megverseli, tehát jól tudjuk, hogy ez egy középkori hagyomány. Az egy másik kérdés, hogy például V. László unokatestvére volt-e Mátyásnak vagy sem.

Mátyásnál, sőt az előtte uralkodó királyoknál is vannak Szent Jeromostól származó iratok, melyekben leírja, hogy Remete Szent Pál hogyan táplálkozik, hogy teste romlatlan maradjon. A legenda szerint a Jóisten mindig egy hollót küld hozzá, amelynek csőrében mindig van egy darab kenyér. Ez égi kenyér, megfelel a pápai romlatlan testnek, az ostyának – romlatlan angyali kenyér. Ő ezt eszi, és amit eszik, a teste azzá válik.

Érdekes, hogy az utolsó aranyágacska 1301. január 14-ről 15-re virradó éjszaka halt ki. Január 15-e pedig Remete Szent Pál ünnepnapja. Ha én úgy érzem, hogy a turul erőt kell fönntartanom, akkor az ő ünnepét kell ápolnom.

Bármennyire hihetetlennek is tűnik ez a kérdéskör, ugyanez a romlatlan test hagyomány a másik szerzetesrendünknél is megvan, amiről nem kell elhinni, hogy ne lenn magyar rend. Ugyanis megőriztek Szent Mártonnak egy különös legendáját, amelyben ő hun királyfi, aki miután leteszi földi tisztségét, hét unokatestvérével elvonul remetének. Egy barlangban egyszerre, átlényegülve lépnek át a halálon, és hónapok múlva romlatlanul találják meg a testét. Azt is tudnunk kell, hogy a holló a bencésekhez is hozzátartozik, meg is van festve. A mérgezéstől óvja meg Szent Benedeket, egyébként az ünnepnapján fenn ragyog az égen.

Az evangéliumi Pálhoz fűződik egy monda: Amikor eljön Isten országa, akkor a romlandóság romolhatatlanságba öltözik, a halandóság halhatatlanságba, és elmondhatjuk, hogy a halál legyőzetett. „Halál, hol a te fullánkod, hol a te győzedelmed?” Olyasmiről van itt szó, mint mikor átlépünk a testünkön. Ilyesmi volt az ő küldetése. A bencéseknek a királyság romlatlanságáért kellett imádkozni. A Santo Stefano Rotondonál is ott vannak a pálosok, és ott van a táborhegyi kérdéskör, amely szintén az utolsó ítélethez tartozik. A világ csak 1456-tól ünnepelte Urunk szíve változását, viszont Magyarország ezt megelőzően is. A táborhegyi pálos dolog pedig összekapcsolódik ezzel.

Szerintem ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban érdemes lenne kutatási vonalakat nyitni, mert egészen messzire juthatnánk el az őskereszténységgel kapcsolatban.

 

Vince atya:

 

Mátraverebély középkori templomában van II. Péter alvajda, Mátyás nagyapjának a sírja. Az 1800-as években egy bencés tanár cikket írt arról, hogy a templom valószínűleg a pálosoké volt. Ebből következik, hogy Mátyás gyerekként a pálosoknál nevelkedett. Az egész Mátyás-misztikát, a Hunyadi-ház történetét e sír alapján kéne átdolgozni, és Mátyás valódi származását kideríteni. (A Hunyadi nevet akkor veszik fel, amikor János megkapja Hunyad várát.)

 

Herpai Sándor:

 

A Majdán-fennsíkon, a leendő Magyar Vár területén szeretnénk építeni egy templomot a Klisza-dombon feltárt templomromok alapján. Ezt sajnos az eredeti helyén nem lehet rekonstruálni, mert 1912-ben helyi szerb vezetők egy azóta műemlékké nyilvánított létesítményt emeltek annak az 1000 éves templomnak a romjaira, amely többek szerint a Kárpát-medence első keresztény temploma volt. Szeretném, ha választ kapnánk ma arra, hogy van-e ennek az elképzelésnek realitása, mi a lelki töltete. Van-e egy igaz út, illetve mi lehet a mi közös nevezőnk ennek megvalósítására?

 

Rostás László:

 

Én is nagyon szeretném, ha a Klisza-dombon megtalált templom lenne az ezer éves Fehéregyháza. Igazából nincs egyetlen meggyőző érv se mellette, se ellene. Építészként úgy gondolom, hogy a meglévő alapok és az egyéb kiásott kövek alapján nagy valószínűséggel ez egy gótikus stílusú épület. A gótikáról viszont tudjuk, hogy nem ezer éves, úgyhogy óvatosan kell közelíteni ehhez a dologhoz, mint tényhez. A kérdés azonban teljesen jogos. Van egy komoly terv, amely szeretné letenni azokat az alapokat, amellyel szellemileg teljes mértékben azonosulni tudok. Innentől kezdve pedig teljesen mindegy, hogy milyen módon és mihez köti az elképzelését, hogyha a gondolat tiszta.

Például amikor megkérdezik tőlem, hogy szerintem a koronát mikor készítették, azt szoktam válaszolni, hogy teljesen mindegy. Mindegy, hogy ezer éve, ötszáz éve, vagy tíz éve. Egy a lényeg: működő Szent Koronának kell lennie, és annak a számára nyilatkozik meg, aki ezt megérti. Ezt azért mondtam el, hogy a kliszai romokról nehogy azt higgyük, hogy az Fehéregyháza, de lehet, hogy azt kell hinnünk, hogy az. Nem zárnám le a kérdést. A lelkiségét, a szellemiségét tartom nagyon fontosnak, hogy ez a terv azt célozza meg, hogy valami tovább éljen.

Ez annál is inkább érdekes, mert a Pilisben nagyon sok olyan helyet lehet találni, amely mind nevében, mint beszélőnévben, mind pedig kolostor vagy klastromhelyként megjelenik, és nagyon fontos. Ha belegondolunk, hogy Budakalász neve például törökül egyértelműen Buda várat jelent, akkor akár mondhatnám azt, hogy Budakalász az maga Buda vár. Le is írták, hogy Esztergom külvárosában, tehát Esztergom mellett van Budakalász, tehát a Karácsony szerinti fordításban Buda vár. Ettől függetlenül azt is tudjuk, hogy Buda vár Székelyország kellős közepén szintén megtalálható, és azt is tudjuk, hogy van még egy jó pár Buda vár. Azt is tudjuk, hogy van olyan időszak, amikor három Szent Koronával koronázott uralkodó van, húsz éves átfedés van köztük, és mindegyik Budán keltezi az oklevelét. Az biztos, hogy nem egy szobában, egymás hegyén-hátán keltezték az okleveleiket. Nagyon sok mindent végig kell tehát gondolni. Ami egyértelmű, hogy a szellemiségnek kell tovább élnie.

Például említhetnénk Esztergomnál a sólyom (solve) megjelenését, vagy Visegrád nevét is említhetnénk. Vize grad: vizahalászat folyt itt, semmi köze a szlávsághoz. A grad pedig a garád, ahogy a város körbe volt kerítve. Nyelvészetileg teljesen rendbe lehet tenni ezt a városnevet. Az is történelmi tény, hogy a Szentendrei szigetet eredetileg Vize szigetnek hívták. Lehetne még sorolni ehhez hasonló dolgokat. Egy biztos, hogy ez a terület mindenképpen az ország egyik szakrális központja.

Ha ránézünk a térképre, láthatjuk, hogy a Dunakanyar egyik része egy oroszlánt ábrázol. A fara Esztergomnál van, folytatódik a háta, Visegrádnál van a feje, ahol a Koronát őrizték, és Szentendrénél a szája. Visegrád királyi birtok volt, így az oroszlán jelképe pontosan ide illik.

Pomáz környéke ilyen szempontból nagyon fontos. Itt a szomszédban, Budakalászon találták meg a világ első kocsiábrázolását. Tehát ez egy nagyon komoly kulturális terület.

Még egy érdekességet mondanék a szellemiségéhez. Többször elhangzott a kultúra szó. Honnan ered ez a szó? Sokat emlegetik a turult ezzel kapcsolatban. A magyar nyelvnek van egy korszaka, amikor ligatúrák jelennek meg, tehát több hang együtt ad egy szóképet, és ezek vannak egymás mellé téve. Van egy olyan időszak, mikor mind a két fajta olvasat működik, egyszer balról jobbra, egyszer jobbról balra. Erről konkrét oklevelek, leírások vannak. Ha a TURUL-t visszafelé olvassuk ligatúraként, akkor kijön az ULTUR, vagyis az OLTÁR. Ez azért érdekes, mert ha visszamegyek a Folyamközbe, és megnézem a turul eredeti értelmét, a TUR ragyogó, pompás, az UL pedig a fény. Egyébként ebből az ULRU, a fényember vagy a fényes ember, és az ULU, vagyis a holló és a pálosok. Tehát több értelme van ennek a dolognak. Tehát a turul visszafelé olvasva ultur, ami a ragyogó, pompás fénynek a földi megfelelője, mint oltár, mint szent hely. Csak az egyik megfoghatatlan ugyanúgy, mint a Szűzanya vagy az anyaszűz. Az anyaszűz fizikai síkon jelenik meg, a Szűzanya szellemi síkon. Az ULTUR ilyen értelemben kap maga elé egy K vagy egy C hangot, és lesz belőle a KULTUR vagyis a CULTURE. Tehát ennek az oltárnak az elvilágosiasodott formájaként jelenik meg a kultúra. Ez csak egy példa, de százszámra lehet ehhez hasonlóakat találni.

Ez azért érdekes, mert ha itt ténylegesen épülni fog valami, akkor az alapokat nem csak fundamentumként, hanem szellemileg is le kell rakni úgy, hogy a fogalmak a helyükre kerüljenek, és szépen fokozatosan épüljön. A szakmámból tudom, hogy nagyon ígéretes az, ha hirtelen sok pénz áll rendelkezésre. Nem szabad gyorsan építeni. Ez nem egy banképület, nem lehet egy olyan létesítmény, amelyben nincs benne az izzadság. Ha ez úgy épül fel, mint egy banképület, és a benne résztvevők nem tudnak hozzájárulni komoly kínlódással, tehát ha nem érzik igazán magukénak, akkor egy kapott dologként fogják kezelni, és nem fogják tisztelni. Hét éve építek egy templomot Miskolcon, és egyre keményebben kovácsolódik össze a közösség. Mikor fölgyújtották Miskolcon a deszkatemplomot, egy év alatt újjáépítették, de a gyülekezet nem ugyanaz, mint volt. Mindent készen kapott, és ettől más.

Meg szokták kérdezni tőlem, hogy be lehet-e fejezni egy épület tervezését, építését. A válaszom az, hogy befejezni sosem lehet, csak abbahagyni, hogy az utánunk jövő is tudjon hozzátenni valamit. Ha azt hisszük magunkról, hogy amit kijelentünk, az apriori úgy van, azzal eljutunk egy olyan szintre, amely megöli az életet. Ennek nincs értelme. Annak viszont van, hogy a kereteket megadjuk, amelyben az életképes dolgok tovább tudnak épülni, az életképtelenek pedig el tudnak belőle távozni. Tehát mikor arról van szó, hogy bontunk-e vagy visszaveszünk dolgokat, igenis az is az épülés része. Tehát nagyon fontos tudni, hogy nem mindig csak építeni kell, lehet, hogy bontással kell kezdeni. Nem szeretik, mikor Metternich szavait idézem ilyenkor, aki azt mondta Széchenyinek: „Ti, magyarok nagyon nem tudtok gondolkodni. Ti a boltozatot úgy akarjátok felújítani, hogy előbb kiütitek a zárókövet, de nem támasztjátok azt alá.” Ez egy nagyon tanulságos dolog, amit érdemes megfogadni. Amikor tehát bontásról beszélek, én azt így gondolom.

Úgy gondolom, azért tudunk így beszélgetni ezekről a dolgokról, mert ennek a helynek ugyanúgy megvan a szelleme és a kisugárzása, tehát ereje van.

 

 

Dr. Magyar Gábor:

 

Arra kéne dűlőre jutnunk, hogyha elkezdünk építeni valamit, akkor azt milyen lelkülettel, a világhoz való milyen viszonyulással, milyen alapvető, áthághatatlan lelki tartalmakkal tegyük. Valamit fel lehet építeni, hogy úgy nézzen ki, mintha, abba bele lehet tenni két honfoglaló magyart, hogy úgy nézzen ki, mintha. Viszont ez nem működik, mert nincs benne információ. Nagyon sok vitám volt hozzáférhetetlen hagyományőrzőkkel, akik kiásnak valami igazságot, de ezek csak igazságmorzsák, magvak. Majd ezt dogmává merevítik, és nem értik meg a lényeget. Hiába ássa ki valaki a magyar múlt hetven százalékát, ha nem hajlandó, nem tud együttműködni mással, csak mondja a maga igazát. Kassai kiásta a magyar múlt öt százalékát, és sorolhatnék másokat is. Ha valaki nem hajlandó a tudását egy rendszerbe foglalni, akkor az teljesen értelmetlen. Ilyen tudás alapján ötszáz darab fél sem tesz ki egy egészet. Hiába csinálja meg valaki félig a dolgokat, abból nem lesz soha egy egész fa, ha nem rakjuk össze. Van egy hatalmas fa, amely több ezer évig képes élni, gyökereivel kapaszkodik az anyaföldbe, süti a nap, növekszik, de egyetlen sejtjében ott van egy komplex információ, ami lehetőséget ad arra, hogy növekedjen. De hogyha a pollent és a másik ivarsejtet külön tartom, sosem lesz belőlük növekedés, nem fog kialakulni egy mag. Az a mag, amelyben ott az információ. Amikor azt mondom, hogy hagyományápoló testvéreim mereven ragaszkodnak elméletükhöz, és nem engedik rendszerbe foglalni a tudásukat, nem hajlandók azt megméretni egy valódi életmód, életvitel szintjén, hanem a fogyasztói társadalomban létezve, annak szabályait betonkeményen betartva, a boltból táplálkozva és ruházkodva óhajtanak megérteni valamit, – és sok mindent meg is értenek – az egész soha nem lesz az övék.

( folytatás a következő fejezetben)