Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A PÁLOS REND TÖRTÉNETE II. rész

2010.04.24

(folytatás)

 

Dr. Lázár Imre:

 

Egy nagyon hosszú időszak után vagyunk. Egy olyan időszak után, amikor egyrészt rengeteg tabu, gát szakadt át természetesen a tudomány felé súlytalan módon, hiszen annak létfeltétele, hogy ne reagáljon ezekre, ha reagálnia kell, akkor is azonnal deklarálja, hogy ha igaz lenne, akkor se beszélne róla. Az az egységesítő tudományos folyamat, amely ezeket a tudásrészleteket egy egységes akadémikus szövetté szőné, és az iskolába átengedné, az le van zárva. Viszont a várfalon kívüli nomád csoportoknak a közeledésére szintén társas-lélektani okokból nem sok reményünk lehet. Egyrészt azért, mert ezek közül a kutató, megismerő csoportok közül nagyon sokan eltérő ismeretszerző technikát alkalmaznak. Tehát az ezoteristák olyan tudással élnek, amely teljesen összeférhetetlen az őstörténeti, bizonyos fokig pozitív vagy mitológiai vagy szimbolológiai, tehát a jelképkutatáson ill. íráskutatáson alapuló irányzatokkal egyszerűen azért, mert bizonyos dolgokat adottnak, tudottnak él meg – például az egész Atlantisz-mítoszt – és ez egy teljesen más léptékű magyarságkultúrát rajzol föl a magyarság mögé.

 

Dr. Magyar Gábor:

 

Én pont erről beszélek. Arról, hogy az információt szedjük darabokra. Van körülöttünk egy működő egész, és ezt szétszedjük különböző irányzatokra. Ez ellen beszélek. Nem hiszek abban, hogy ezeket nem lehet összerakni, mert ez létezik együtt, itt van körülöttünk, csak nem éljük meg. Nem kell semmit kitalálni és megalkotni, minden megvan már. Ez egy működő rendszer, minden megvan benne ahhoz, hogy az ember be tudja tölteni a sorsát, de ezt mi jelen pillanatban rombolással tesszük. Tesszük ezt azért, mert benne vagyunk egy daganatos szövetben, egy monomániás, információ alapján gazdaságilag és anyagilag egyfolytában kiterjedni akaró társadalomban, csak gyarapodni akarunk, és közben pont úgy viselkedünk, mint egy daganat, amely elvonja a gazdaszervezettől az összes energiát, kiterjed mindenhova, átinteget Amerikába, Ausztráliába, Afrikába, Ázsiába. A szövettani képe a Coca cola és a dollár. A daganat folyamatosan terjed és növekszik, és még akkor is teszi ezt egy ideig, amikor a gazdaszervezet már meghalt. Tehát el kell döntenünk, hogy mit teszünk. Egy információ alapján rendezzük be az életünket és ettől tesszük függővé, hogy el tudjuk-e adni az elméletünket vagy nem, hogy ezen keretek között el tudom-e fogadtatni a sikereimet vagy nem, vagy ki kell mondani végre, hogy ezek a környezeti körülmények számunkra alkalmatlanok. Ha ezt mi nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, ha nem próbálunk az összehordozás irányába lépéseket tenni, hanem a ki nem próbált, meg nem élt elméleteket gyártjuk össze-vissza, és nem próbálunk egy marékban összefogható információt összehordani, akkor ebből sosem lesz fa. Nem lesz belőle növekedésre alkalmas információtömeg. Hogy a fa nőni tudjon, ahhoz megfelelő mennyiségű információ kell. Az információ az a tudás, amit mi elvesztettünk. Ezt kutatgatjuk, kapirgáljuk, de ezt össze kell hordani.

Ha épül egyszer egy Magyar Vár, akkor bizony annak azt kell tennie, hogy egy nagyon hosszú, nagyon következetes és nagyon sok irányba kiterjedő vizsgálatot kell elkezdenie, amely nem improduktív, és nem eleve kiherélt, mint a D209-es átvilágítása, hanem arról szólna, hogy mi az, amit az életben teszünk, mi az, ami a teremtésből fakadó. Ez nagyon egyszerű: Hogyha sósavval öntöm le a fát, akkor az biztos nem a teremtés szabályai szerint való. Ez egyszerű, csak ezt a fajta működést ki kell vonni a jelenleg működő tudományos, kulturális, társadalmi, gazdasági viszonyok közül. Az eszkimó Afrikában nem képes megélni. Még akkor sem, ha nagyszerűen tud gerelyt hajítani, nyilazni, jégkunyhót építeni, mert nem alkalmas számára a közeg. Nekünk villámgyorsan el kell tűnnünk innen. El kell tűnni, ami nem azt jelent, hogy fel kell adni az evilági működésünket, csak teljesen új alapokra kell helyezni azt. Tennünk kell ezt azért, hogy ne vágjuk el az összes ősünk torkát.

 

 

Dr. Varga Tibor:

 

A nagyböjt kellős közepébe esik Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe, március 25-e. (Hozok egy történelmi példát, amely arról a vallásról szól, amely se nem nyugati, se nem keleti keresztény.) Nagyböjt időszakának tehát ez egy kulcsünnepe. Tudnunk kell, hogy ekkor testesül az ige, valójában ekkor ölt testet, ekkor születik közénk a Jóisten, ekkor ölt testi valót.

Érdekes, ahogy ennek a rendje kialakult a szakrális néphagyományban, amelyet egészen a 20. század közepéig megőriztek. Gyönyörű, hogy maga a testesülés a napéjegyenlőséggel indul. Ez március 21-e, Szent Benedek napja. Kevesen tudják, hogy az okleveleinken datálásként szerepel a napéjegyenlőség, és egy napkulcsnak nevezett időpont. Ezt nem véletlenül hívják napkulcsnak, hiszen az angyali üdvözletben az anya által fog testesülni a Jóisten. Ahogy az Evangélium mondja: „Kezdetben vala az ige, az ige Istennél vala, az ige Isten vala.” Gyakorlatilag egy kiáramlással indul. Éppen ezért, a napéjegyenlőséget, amikor elkezd nőni a fény, átrakják Benedek napjára. Benedictus pedig annyit jelent, hogy áldott. Tehát az egész egy áldott kiáramlással indul.

Közben én már böjtölök, közben én már vetkőzöm le az esetlegességemet, már nem táplálom a gyarlóságomat, hanem az a lényeg, hogy a lelkem mélyén megbúvó isten ki tudjon tisztulni. Ennek érdekében nagyrészt növényi dolgokat eszem, mert a növényben benne van maga a fény. A növénynek az a lényege, hogy mindig a fény felé fordul. Az a döbbenetes, hogy a világ, a kozmikus természet is ezt eszi.

Azért rakták ide Benedek ünnepét, mert neki két nagy csodája van, ami a méregtelenítéssel függ össze. Természetgyógyászok beszélnek méregtelenítésről, de az semmit sem ér, ha nincs benne a kozmosz, nincs benne a világ, és nem vagyok benne én magam is. Ugyanezt játssza a természet: Ugyanazok a csillagok ragyognak fönn – nem véletlen, hogy Mátyás koronázása erre az időszakra esik – fönn ragyog a holló, a kehely, a szűz, az oroszlán és a kígyó. Benedek alakjához két nagy méregtelenítési legenda fűződik. A test megszabadul a méreganyagoktól, az égen fönn van a holló és a kehely. Mind a két csodája Isten átváltozó testéhez tartozik. Az egyik a kenyérhez, a másik a borhoz. Ugyanis amikor féltékeny szerzetestársai meg akarják mérgezni Benedeket, mérgezett kenyeret adnak neki áldozáshoz, tehát Isten testét mérgezik meg. És akkor Benedek –  akinek van egy hollója ugyanúgy, mint a pálosoknak – magához hívja a hollót, és azt mondja neki, hogy a mérgezett kenyeret vigye el oda, ahol senki nem találja meg. A holló elviszi a kenyeret, és három nap múlva – ez a feltámadásra utal – fönn ragyog az égen. Benedek hollója tehát fent van az égen. Nem véletlen, hogy Mátyás ekkor fog neki a pannonhalmi rendház újjáépítésének, amely romokban állt, és csak 5-6 szerzetes élt benne. Benedek másik csodája a kehellyel függ össze. Benedek lelki szemeivel látja, hogy mérgezett a bor, keresztet vet a kehelyre, amelyből kimászik a méreg kígyója. A kígyó szintén fent ragyog az égen.

Aztán jön március 25-e, Gyümölcsontó Boldogasszony, amikor az elődeink mind egyként változtak először Gábriel arkangyallá, akivel együtt mondják az „Üdvözlégy” szavait ezerszer, így segítve a kis Krisztus testesülését. Miután ezt ezerszer elmondták, utána jön egy nagyon különös ima. Ez négy mondatból áll, és aki elmondja, átváltozik magává a kis Krisztussá, és abban a pillanatban mindenkiben megszületik.

 

Ebben az a gyönyörű, hogy szinte ugyanezekkel a szavakkal ajánlották fel az esztergomi templomban Szent Istvánt a Szűzanyának. Az Üdvözlégyet azért mondják mindig el, mert a hagyomány szerint az ige által testesülve valójában fülünkön keresztül hallva az ő tisztasága, méhének az árnyéka rávetődik a nőkre. Egyébként minden magyar nő tulajdonképpen a Boldogasszony méhe által szül. Ezért volt dec. 8-a a magyarok nagy ünnepe. Ezt Európa nem ismerte. Azt a szeplőtelen tisztaságot, amitől az Istennek a méhe bármikor rávetülve meg tudott foganni. Amikor szül az asszony, ez történik újra és újra. Ezért van az, hogy ennek külön ünnepe volt.

 

Így szól az ima:

 

„Felajánlom neked lelkemet, testemet

Te vezényeld érzékenységemet, fülem hallását, szemem látását

Kezemnek, lábamnak minden mozdulatát

Legyen tiéd szívemnek minden dobbanása, hogy ajakam a te nevednek említésével édesítse meg a lelkemnek keserűségét

Imádkozz érettünk Istennek Szent Anyja most, de legfőképpen halálunk óráján. Ámen.”

 

Átváltoztak a kis Jézussá. Megszületett bennük. A halál örök megváltása is ott van gyümölcsontókor. Minden pénteken böjtöltek. Ilyenkor az asszonyok sokszor három szem búzát és három korty vizet fogyasztottak egész nap. A hagyományunkban a búzában benne van Jézus Krisztus arca és a Boldogasszony tekintete. Ennek az a lényege, hogy mikor az ember teste kiürül, és benne van a három búzaszem, akkor Jézus Krisztus néz vissza belőle. Ez fordítva kerül le az égből, mert az égben ott a Szűznek a képe, kezében tartja a kalászt, amiben benne vannak a magok. Így születik meg a kis Jézus évről-évre a magyarok között.

Nagyon szép keresztény vallásunk volt. Olyan, amellyel egyetlen egy vallás sem versenyezhet. Nem érdemes elmenni keletre, se nyugatra, mert a megváltás itt van.

 

 

Dr. Magyar Gábor:

 

Ha van egy ilyen szép kerek egész, a római liturgiától függetlenül működő liturgiánk, akkor miért nem gyakoroljuk? Miért nincsenek ennek kurzusai? Ha valaki ennek a szakértője, akkor miért nem törekszik arra, hogy ezt megvalósítsa? Ez lenne az a lépés, amelyről beszéltem. Ha kikutatok, kiderítek valamit, akkor abban a pillanatban el kell kezdeni gyakorolni. Miért nem tesszük azt, amit kiástunk? Ez ugyanolyan kérdés, mint az, hogy miért nem saját magunk készítjük tárgyainkat? Ehelyett miért az idétlen médiákkal, az anyagi javak halmozásával foglalkozunk, és vesződünk azzal, hová lehetne a pénzünket minél nagyobb kamatra beadni ide-oda. Jelen pillanatban az emberek életét ezek töltik ki, szemben ezekkel a gyönyörű gondolatokkal. Tehát nem azt kéne tennünk, hogy kiásunk valamit, leírjuk, aztán hazamegyünk és dobáljuk tovább a húszforintosokat az automatába. Én ez ellen lázadok nagyon türelmetlenül, mert én húsz éve azt látom és hallom, hogy rájöttünk arra, hogy mi magyarok vagyunk, és attól függetlenül úgy élünk, mint egy belga. Ilyen helyeken elmondják nekünk, rádöbbenünk, hogy magyarok vagyunk, aztán hazamegyünk, és úgy viselkedünk, mint egy amerikai. Rádöbbenünk, hogy magyarok vagyunk, és azt a filmet nézzük, amit egy francia. Én ez ellen lázadok. Ha egyszer rájöttünk, hogy ez nem jó, attól kezdve ne tegyük. Az kevéssé üdvözítő, hogy tudunk róla, hogy nagyon jó, nagyon erős hadvezető őseink voltak, gyönyörű katonáink voltak, vitézek voltunk, tudtuk, hogyan kell egy erdőben megélni. Anélkül, hogy primitívek lettünk volna, egyszerűen nem törekedtünk arra, hogy a teremtést kizsigereljük. Tudjuk, mit kéne tennünk, de nem tesszük. Továbbra is mossa át agyunkat az a szenny, amit nap mint nap engedünk. Agyunkba, gyomrunkba, lelkünkbe, fülünkbe, szemünkbe özönlik be a szemét, holott tudjuk, hogy be kéne már csuknunk. Böjtölni kéne nem csak a gyomrunknak, a szemünknek is, nem kéne nézni a szennyet. A fülünknek is böjtölnie kéne, és nem kellene hallgatni a szennyet, nem kéne beszívni a szmogot az orrunkon keresztül. Tudomásul kéne venni, hogy mindezektől el kell távolodni, mégpedig nem holnap, hanem azonnal. Azonnal meg kell kezdeni. Nyilván nem arról van szó, hogy mindenki elvonul, és keres magának egy Robinson szigetet, mert ez valóban lehetetlen.

 

Dr. Lázár Imre:           Ehhez egy bizonyosságra kell találni.

 

Dr. Magyar Gábor:      Ez a bizonyosság a hit. Most épp a hitről beszélünk.

 

Dr. Lázár Imre:

 

Bizonyosság is van. Például építészet-biológusok mutatták meg nekünk azt a bizonyosságot, hogyha az ember egy pohár vízbe imádkozik, vagy káromkodik, aztán lefagyasztja, akkor az imádság után gyönyörű kristályszerkezetet lát, a káromkodás, a negatív indulatok kimondása után pedig kaotikus, rendezetlen formájúra fagy meg a víz. Azaz a víz egy olyan kristályszerkezet, – mondja ezt egy építészet-biológus – amely bennünk hatvanszázaléknyi, és amely a másik indulatait, káromlását vagy szeretetét, imádságát fölveszi. Abban a pillanatban, mikor mi ezt látjuk a nyugati neveltetésünk folytán, beáll egy furcsa változás, mert most a bizonyítás oldaláról láttuk azt, amit a hagyomány és a hit által tulajdonképpen már megkaptunk gyerekkorunktól, de nem gyakoroljuk.

 

Dr. Magyar Gábor:      És eztán gyakorolni fogjuk?

 

Dr. Lázár Imre:

 

Számomra ez egy elég nagy erejű bizonyíték volt, és higgyék el, azóta jobban gyakorlom. A gyerekeimnek megmutattam. Azért nagy békességet nem tudtam támasztani sem magamban, sem bennük, sem a feleségemben, szerintem a szomszédban sem fogok, ha elmondom neki.

 

Dr. Magyar Gábor:      Ezért kell magadnak érezni. Ez nem a szomszédtól függ.

 

Dr. Lázár Imre:

 

Ezen a diasorozaton volt még egy csodás dolog. Egy francia vizsgálat során szénhőmérséklet elemzéssel fotózták le a templomokat, miután szakrálisan megnyitották őket. Megdöbbentő volt, hogy a templom csúcsa fölött egy ellipszis alakban magasabb energiaállapot jelent meg. Tehát láthatóvá tették ezzel a fotóeljárással a megnyitott szentséghelyet, a bizonyság szintjére emelve ezzel azt, amit érzünk, amit megélünk. Továbbmehetnék: A Marco Kovalsik-megint csak maradjunk a fél-ezotéria szintjén-kiadott néhány könyvet, és ezek után számomra realitássá vált az, hogy vannak ember alatti energia-lények, elementárok, és hogy ezek jelen vannak, megtalálhatók, tapinthatók. Úgy nőnek fel a gyerekeink, hogy ezt már tudják, és úgy nő fel a többi gyerek, hogy ezt még nem tudják. Tehát nem igaz az, hogy a valóság iránti kíváncsiságunk elveszett, és gazdagság keresésünk közepette, a modern körülmények között nincsenek hatalmas esélyeink. Lenne két javaslatom: Az egyik az lenne, hogy Varga Tibor mondja el a Szent Korona misztériumot. Azt gondolom, hogy onnan megkaphatnánk az egységélményt a jövendő feladatokhoz.

 

Dr. Magyar Gábor:

 

Volt egy lovam, amit az egyik emberem megkötött éjszakára, az állat belegabalyodott a kötélbe, és elpusztult. Akkor, amikor ez történt, iszonyatos hasi görcsökkel ébredtem, aztán elmúlt, ahogy a ló elpusztult. Én pontosan azt éreztem mint a ló, pedig nem voltam túlságosan szoros kapcsolatban vele, nem túlzottan szerettem azt a lovat. Ő mégis elküldte nekem ezt az információt, és én nem fogtam ezt föl, és nem rohantam ki, hogy kiszabadítsam. Ebből rájöttem arra, hogy nem szabad egy lovat megkötni, csak ha nagyon muszáj. Azóta a lovaim szabadon élnek, és ezt a tudást abban a pillanatban elkezdtem alkalmazni, ahogy megszereztem. Hogyha a lelkiségünk kapcsán rájövünk dolgokra, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy nem használjuk ezeket azonnal. Ez azért nehéz, mert nekünk ehhez azt a bizonyos turáni átkot le kell győznünk. Nekünk egyszerűen egymás felé kell haladnunk. Bármilyen tudás jön elő, és azt bármilyen vehemenciával adjuk elő, ha a távolság, a lezártság ember és ember között, magyar és magyar között megmarad, akkor ez nem fog működni. Meghallgatjuk őket, csodálatosak, tetszenek, felhevülünk tőlük, és egy pillanat alatt visszazuhanunk a magányunkba. A magány pedig egyenes út ahhoz, hogy visszamenjünk a kirabolt, kisemmizett, kultúránktól, függetlenségünktől, identitásunktól megfosztott mivoltunkhoz. Ez a türelmetlenségem oka, hogy ezt nem engedhetjük meg magunknak. Tudunk már annyit, hogy elkezdjünk tenni ez ellen. Ha a Magyar Várnak van valami értelme, akkor ez az egyetlen. Legyen ez az a hely, ahol ezt elkezdhetjük. Ha ez nem tud az lenni, akkor legyen egy másik, legyen mindenkinek az otthona, de nem szabad tovább halogatnunk. Ha tovább halogatjuk, akkor bűnt követünk el. Ezt nem szabad. Hogyha tudjuk, hogy rosszul élünk, akkor nem szabad folytatnunk. Bárhogy is magyarázzuk, a rosszat akkor sem szabad cselekednünk. Nem azért van tíz pontban megírva. De tehetünk hozzá mi is plusz pontokat: pl. ne légy szürke, stb. Ha rájöttünk, hogy nem jó, ha Coca colát iszunk, akkor ne csináljuk. Erre semmi sem adhat feloldozást, hisz saját magunknak úgysem hazudhatunk. Én vagyok a teremtett világgal azonos, emberi feladatokra született valaki. Ha vannak olyan lehetőségek, források, ahonnan ezzel kapcsolatos ismereteket lehet gyűjteni, akkor bizony be kell zárnunk a kaput, be kell zárnunk azokat a mechanizmusokat, amelyek eddig kiraboltak bennünket, és el kell tudni menni oda, másokkal együtt megélni, kipróbálni. Ha felteszem valakinek a kérdést, hogy meg tud-e élni pénz nélkül, hiába mondja, hogy igen, az van mögötte, hogy nem fog tudni megélni. Most mi mindannyian, akik most itt vagyunk-van köztünk biztosan jó favágó, jó orvos, jó borkészítő – játsszuk azt, hogy kiveszünk két hónap szabadságot, menjünk el egy helyre, és teremtsük meg a minimális létfeltételeket, ahol nincs színes, nyomtatott WC-papír az életünkben. A pénz nem több ennél, csak mi ruházzuk fel hatalommal, mert elhisszük, hogy hatalmas. Az csak annyi, amennyi Szent Istvánból látszik rajta, még akkor is, ha halotti koronát tettek a fejére, és nem a Szent Koronát. Más érték nincs benne, mi ruházzuk fel értékkel. Szerintem, ha hasgörcsöt kap valaki, rögtön megtalálja a módját, hogy megoldja velem ezt a problémát társadalombiztosítás, ÁFA, APEH, APEH-nyomozó, rendőrség, és egyéb attrakciók nélkül. Meg fogjuk oldani a problémát, mint ember az emberrel, egy nyelvet beszélve. Azt gondolom, hogyha egy olyan palettát sikerül összeállítani, ahol minden működés jelen van, tökéletesen modellezhető egy valódi polgári kör. Egy ilyen közösségben az ember rájön arra, hogy nem kell egy hetet dolgozni azért, hogy kötőféke legyen a lovára, hanem a ló sörényéből el lehet azt készíteni. 

Két hónap alatt kialakulna egy tökéletes modell, hogy hogyan kivitelezhető ez az életforma. Ezúton hívok fel mindenkit, hogy aki ambíciót érez egy ilyen játékhoz, mondjuk jövő nyáron egy-két-három hónap erejéig valósítsuk ezt meg, ahol megtanuljuk, mit jelent böjtölni, hogyan kell valamit megépíteni. Játsszuk el, van-e Isten, vagy nincs. Játsszuk el, hogy el lehet-e engedni ezt a bizonyos atyáskodó, nagyon nehéz szovjet csizmából készült kezet, vagy nem. Ha el lehet engedni, akkor mi kell hozzá? Ezt ki tudjuk próbálni. Szerintem tegyük meg, és akkor lesznek tapasztalataink. Rájövünk, hogy milyen jó, ha nem készen vesszük meg a cukrot, hanem a méhecske összehordja nekünk a mézet. Ehhez semmi más nem kell, csak tudás. Akkor senkitől nem kell függenünk: se francia kézben lévő cukorgyártól, sem kiskereskedőtől, sem adóhatóságtól, sem munkalehetőségtől, hogy tudok-e annyit keresni, ami a cukorra elég. Ezek mind-mind összefüggenek egymással. Nekem például nem kell sajtot vennem, se húst, se gyapjút, mert a Jóisten adott füvet, birkát. Én tudom, hogy ez mekkora szabadságot jelent. Próbáljuk ki, mindenkit szeretettel várok egy ilyen játékra.

 

Pavuk László:

 

1995 óta szőlő-és bortermelő vagyok, és rájöttem arra, hogy egyedül kell csinálnom. A két fiam már kirepült, egyedül a metszésben segítenek, a többit egymagam. Ez a dolog lényege. Amikor az ember rájön arra, hogy egyedül kell csinálnia, akkor meg is tudja csinálni. Az agy irányítja a testet. Rá tud hangolódni arra, amit meg akarsz csinálni, és meg fogod tudni csinálni. Nagyon jó volt Dr. Lázár Imre példája: megiszod a vizet, és benned lesz a tudás. Őseinket, az ő tudásukat tisztelnünk kell. Még keveset tudunk, de elindult egy szellemi közvetítés, amit fogni tudunk, ha megfelelőképpen kitisztulunk. A fiam azt mondta 12 éves korában, hogy ahogy voltak ipari és egyéb forradalmak, most jött el a szellem forradalma. Igaza volt. Meg fogjuk tanulni azt, hogy szellemi úton hogy fogjuk megteremteni a kapcsolatot az őstudással. Az őstudást tisztelni kell. Az őstudás benne van a szőlőszemben, a szóló szőlőszemben, mely önmagáról beszél ugyanúgy, mint a búzaszem, amelyből a kenyér lesz. Annyit akartam az alapítvánnyal kapcsolatban szólni, hogyha az ember rá fog hangolódni erre, az őstudással ki tudjuk alapjaiban mérni, hogy hova tegyük ezeket az épületeket. A templommal kapcsolatosan említett pozitív csomópontokat, zónákat ki kell mérnünk.

 

Dr. Magyar Gábor:

 

A Honfoglalásban leírják, hogy Árpád fölment a Szerencse hegyére, körülnézett és határtalan szeretetet érzett, majd ezen a helyen várat emeltek. A vár az, ami megóv, megvéd. Megvédeni pedig egy jó energiájú hely tud. A mongolok óvónak hívják azt a helyet, nagy kőkupacok, rongyok, lókoponya van, mert az a lényege, hogy erre a helyre le kell tenni valamit, és imádkozni kell. Ott is volt egy „Árpád”, aki elment valahova, körülnézett, és ahol érezte ezt a határtalan szeretetet, tehát a jót, azt a helyet megjelölte, várat emelt. Ezt mindig meg kell érinteni, ha arra mész. Rátesznek egy követ, imádkozol, tehát időt töltesz el azon a helyen, ahonnan a jó jön elő.

 

Herpai Sándor:

 

Kovács Andrással jártunk itt három évvel ezelőtt, amikor még nem tudta, mit szeretnénk itt csinálni. Kértem, hogy nézze meg a területet, hogy milyen földsugárzást észlel. Tudni kell, hogy a most bekerített rész a leendő Magyar Vár területének század része. A terület gerincén húzódik az a vonal, ami Dobogókőt és Delphit köti össze, és a Föld egyik pozitív tengelyzónája. Egy másik mérés a Pilis energiarendszerét vizsgálta. Ezen mérések eredője a templom helye.

 

Dr. Magyar Gábor:

 

Én azt az elvet vallom, hogy „műveld a csodát, ne magyarázd”. Egy másik alapvető mondat: „A mindenséggel mérd magad”. Van egy mindent a rendező elv, és mindent ahhoz kell viszonyítani. És ha ezzel a rendezőelvvel ellenkezik az, amit tapasztalunk, akkor rögtön el kell menni. Nem azon kell gondolkodni, hogy a szomszéd miért van ott, hanem rögtön abba kell hagyni. Ha nem tesszük meg magunktól, előbb-utóbb rá leszünk kényszerítve, mert – egy kis túlzással – lepottyan majd az első hidrogénbomba. Mi menjünk tehát a dolgok elébe.

 

Közönség:  Mi a magyarság feladata jelenleg lelkiségben, spirituális szinten?

 

Dr. Lázár Imre:

 

Számomra szívenütő tapasztalat volt, hogy a természetgyógyászok körében is ez egy nagyon fontos kérdés. Ez igazolja azt, hogy a magyar spiritualizmus, szellemi útkeresés valóban nagyon széleskörű. Áldozati út – mondja az egyik természetgyógyász, aki szellemi utakat jár. Érdekes a gondolata: Ha a magyarság nem vállalja föl ezt a krisztusi értelemben vett áldozatot mély átéléssel, akkor – ez lehet, hogy fenyegetően hangzik – a feltámadása is elmarad.

 

Vince atya:

 

A katolikus egyház ma úgy viselkedik, mintha be volna tömve a füle, nem hallja meg a nagy tömegproblémákat. Pedig egyedül a katolikus egyház tudna kielégítő választ, altrnatívát adni. Ideológiák, elméletek burjánzottak el társadalmunkban, az egyik rosszabb, mint a másik, azt is elhitetik, ami nem igaz. A tömegnek ma cirkusz kell, érdekesség, rendkívüliség, csoda. A kenyeret az állam megadja, ahogy adja. Van egy ember, aki ilyen történetekkel járja az országot, és felhívja a figyelmet, hogy volt egy Pálos rend, amit minden erőt bevetve vissza kell állítani. Azt, hogy én itt vagyok, és más helyekre is fogok menni, talán neki köszönhetem, és a nagy propagandájának.

A Szent István-koronát én tettem a Szűz Anya fejére Márianosztrán, nem a bíboros. Én csináltattam meg egy ötvössel, és azt mondtam, hogy pont olyan legyen, mint Szent István koronája. Egy főhercegi koronát is készíttettem a kis Jézus számára. Sokszor mentegetőznöm is kell a pilisszántóiak előtt, de Márianosztrát nem tudom kizárni a szívemből, mert a legősibb pálos kolostorok egyike. Ott voltam 15 évig, és papi életemnek a legdöbbenetesebb eredményeit értem el. Egész Magyarországról oda zarándokoltak a nyolcvanas években.

Alkothat valaki bármilyen nagy dolgot, nem biztos, hogy azt isteni közreműködéssel tette. Úgy kell hozzáállnunk a természethez, hogy fölfedezzük a titkait. Az Úristen azt mondta: „Menjetek és hajtsátok uralmatok alá a földet!” Nem minden gyógyítás, amit annak kiáltanak ki.

Miért hallgat az egyház? Elég csak a lourdes-i csodákat figyelembe venni. Milyen nehéz és kemény vizsgálat után mondja ki az egyház, hogy az isteni eredetű dolgok semmiféle emberi erővel, semmiféle tudománnyal sem most, sem belátható időn belül nem ismételhető meg. Tehát az egyház nagyon keményen védekezik a sátáni beavatkozás ellen. Az ördög is működhet Jézus Krisztus nevében, és elcsábítja, félrevezeti az embereket. Ismerni kéne tehát, hogy egy természetgyógyász mennyire istenhívő.

 

 

Dr. Magyar Gábor:

 

Soha nem a pillanatnyi helyzetet kell vizsgálni. A történelem szempontjából pillanat nincs, jelen nincs, csak múlt és jövő. A jelennek egyetlen kiterjedése van, a cselekvés. Amit teszek, az köti össze a múltat a jövővel.

 

Vince atya: Csak az a kérdés, hogy ki köti össze: Isten vagy a sátán?

 

Dr. Magyar Gábor:

 

Mindkettő jelen van, és nekünk, mint harmadiknak kell mindig döntenünk. Ha a folyamatot vesszük figyelembe, akkor ezek a kérdések joggal vetődnek föl. Tehát mindig úgy vizsgáljuk a dolgokat, hogy soha nem vagyunk képesek egy kérdést megítélni, mert rárakódik rengeteg kultúrszemély. Jó is és rossz is. Rajta van az Isten és az ördög keze nyoma is. Ezért kell a teremtett rend szerint helyretennünk a dolgokat. Ez az ember dolga.

 

Vince atya:

 

A búcsúcédulákkal kapcsolatban hadd említsem meg a szent miséket. Van ahol 800-1000 forint egy szent mise. Azt minden valamire való, a katolikus vallást ismerő ember tudja, hogy nem a misét fizeti meg, mert az végtelen értékű, Krisztus keresztáldozatának a megújítása. Nagyon sok csoda történt már a szent misék hatására, sokszor úgy, hogy ott sem volt a beteg. Amikor a pénzt kérem ill. elfogadom, azt tulajdonképpen az egyház és a személyem fenntartására teszem.

 

Hozzászólás:

 

Szó esett a természetgyógyászokról. Én is természetgyógyászként végeztem. Van egy igen erős félelem a jelenlegi keresztény egyházi vezetőkben, hogy a különböző új irányzatok esetleg a sátán művei is lehetnek, és a híveket megpróbálják ezektől elzárni. Ezek az irányzatok eszközök, amelyeket használhatunk jóra és rosszra is. Az tőlünk függ, hogy mire használjuk. Attól félek, hogy az egyházi vezetők és a lelki pásztorok lezárják a híveket egy másik úttól, ami nem feltétlenül jelenti a sátán útját.

 

Dr. Magyar Gábor:

 

Talán mostani beszélgetésünk egyetlen lényege, hogy ezek a kétségek egész világunkat áthatják. Azt gondolom, hogy a mi ősi hitünk pont attól volt olyan, amilyen, hogy ott nem voltak kétségek. Azt gondolom, hogy ide kéne visszatérnünk. Azt, amit belekevertünk az emberi mivoltunkon, az életünkön keresztül, és hagytuk magunkon keresztül működni, talán pont ebben különbözik a mi ősi egyházunk, az az ősi hitélet. Talán ebből fakad az a kultúra, ami ilyen magasra tudta emelni a magyarságot és az azt megelőző népeket. Talán pont ebből fakad, hogy a magyar király méltán hordta a magyar koronát. Hozzá kell tenni, hogy a magyar királyi korona nem királyi, hanem császári korona. Bakay Kornél kutatásai mutatnak rá bizánci forrásokra, amelyek leírják, hogy csak az az uralkodó hordhat boltozatos, függős koronát, aki valóban az égből nyeri a hatalmát. A német-római császár soha nem mert a fejére tenni ilyen koronát. Ereje, politikai hatalma lett volna hozzá, de mégsem merte megtenni, mert tudta a szakrális jelentőségét. Kínai források jegyzik le, hogy négy valódi császár van a világon: a bizánci, a kínai, a pártus, és a kusán. Kérdezem, hogyha a magyar király föltesz a fejére egy császári formátumú koronát ezekkel a heraldikai, szakrális követelményekkel, és ennek a koronának a legális létét soha nem kérdőjelezik meg, soha nem támadják meg, akkor rögtön következik a kérdés. Jogfolytonosság van a világon, magától nem születhet egy császár. Az hordja joggal ezt a koronát, aki valóban az égből nyerte a hatalmát. A bizánci császár sem hordhatja az apostoli címet Európában, csak a magyar király.

 

 

Kérdés:      Igaz-e, hogy a pálos kolostorok mellett nem voltak temetők?

 

Vince atya:

 

Minden pálos kolostor mellett van temető, sőt kripta is. Marcalfőn voltan katona 1952-1954-ig. ’53-ban érettségiztem a Pápai Református Gimnáziumban, mint kiskatona. Bejártam oda hetente kétszer-háromszor. Kiderült rólam, hogy nem egyszerű kiskatona vagyok. Azt mondták, hogy ott van a pálosok kriptája, és hogy ép testben vannak. Megszerezték a sekrestyés nénitől a kulcsot, lementünk a pápai pálos templom alá, és valóban ép test volt ott. Én ebben semmi isteni csodát nem láttam (természetesen Isten nélkül semmi sem történik). Akinek a koporsófedelét felemeltem, az Acsády püspök volt, a templom építője. Valóban szépen látszódott az arca, a keze, piros miseruhában volt, sehol nem volt rothadás nyoma, ugyanígy a többi pálosnál is.

Majd leszereltem. Két év múlva az újságok világgá kürtölték, hogy ép testben maradtak ott pálosok, és a város tanácselnöke kiállítást tervez ebből. Undorodtam ettől a gondolattól, de szerencsére végül megakadályozták felülről azzal, hogy ezzel az egyházat erősítenék. Ezt én nem tartom különleges csodának. A talaj víztartalma ideális lehetett, és majdnem légmentesen lezárva megmaradtak a testek. Négy-öt évvel később azonban enyészni kezdtek, ma már csak a csontvázak vannak.

Én ezzel nem azt akarom bizonyítani, hogy abszolút nem volt csodás testmegmaradás a pálosoknál. A Gyöngyössy Gergely-féle pálos kódexben olvashatunk Tar Istvánról, aki meghalt és eltemették. Egyszer csak fölkelt a sírjából, és elmondta, hogy az Úristen kárhozatra ítélte őt, de addig könyörgött neki, míg megkönyörült rajta azért, mert életében nagyon sok jót tett a pálos kolostorral. A holttest tehát újra éledt, az Úristen harminc napra visszaengedte a földre. Elmondta a pálosoknak, hogy azért jött vissza, hogy megvezekeljen a bűnéért. A kolostort nem hagyta el, éjjel-nappal imádkozott, vezekelt, alig evett, a harmincadik napon pedig végleg meghalt.

Remete Szent Pálnak nem tudom, mennyire maradt épen a teste, mert Konstantinápolyból Velencébe szállították, majd onnan 1381-ben Budaszentlőrincre. A török elől a Trencsényi várba menekítették a holttestet, ahol elégett. Remete Szent Pál több mint száz éves volt, amikor meghalt. Egy pálos atya leírta azokat a csodákat, amelyek a sírjánál történtek. Érdekes módon csak kisgyerekekkel történtek ott csodák. Például egy esetben belefulladt a tóba egy 1-2 éves gyerek. Az anya fölszaladt vele a sírhoz, ráhelyezte a márványkoporsóra, és a gyerek lélegezni kezdett. A legkülönbözőbb pálos kolostorokban történtek effajta csodák.

 

 

Kérdés: Magyar Gábor szájából elhangzott az a mondat, hogy ezer kézzel kapálózik egy olyan hatás ellen, amelyet az ember nap mint nap érez ha akarja, ha nem a televízióból, a plakátokról, és minden felől. Úgy érzem, hogy a gyerekeink is ugyanígy kapálóznak egy olyan iskola ellen, ahol az itt elhangzó tudástartalmakról szinte semmit nem hallanak. Ebbe beleértem az óvodától kezdve a középiskoláig tartó rendszert. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ezt a ránk zúduló hullámot hogyan tudnánk kikerülni. Erre jó megoldás lenne a magániskola hálózat, ez viszont egy közösség, és nem egy ember ügye kellene, hogy legyen. Pesthidegkúton van a Magyar Hagyomány Műhelye, amely Molnár József és Pap Gábor szellemiségén alapszik, ahol esetleg el lehetne kezdeni ezt a munkát.

 

 

Horkovics-Kováts János:

 

A kérdés rámutatott arra, ami a Magyar Vár lényege kell, hogy legyen. A Magyar Vár legfontosabb feladata az, hogy a magyar identitást visszaadja nem csak a felnőtteknek, a gyerekeknek is. Itt olyan rendszerek, olyan iskolák fognak létrejönni, amelyek a múltunkat, a lelkiséget, a történelmi és kulturális értékeket fogják visszaadni már kicsi gyermekkortól a népnek, a külföldön élőknek is. Aki úgy érzi, hogy ebben aktívan tud cselekedni és segíteni nekünk – egy milliárdos projektről van szó – kérem, ne csak hallgasson minket, hanem próbáljon keresni egy olyan utat-módot, amellyel előrébb jutunk a Magyar Vár fölépítésének terveiben.

 

 

Dr. Magyar Gábor:

 

Én azt látom fontosnak, amit még a Magyar Vár egyik régebbi összejövetelén próbáltam elmagyarázni. A fogalom- és képzavarok miatt megint csak nehezen tudom átadni, amit szeretnék, mert általában nem azt értik, amit szeretnék mondani. Egy egészen más dimenzióról kellene beszélnünk itt.

Tudomásul kéne vennünk azt, hogy ha szeretnénk egy más rendszerű oktatást megvalósítani, vagy egy más rendszerű életmódot folytatni, akkor igazán nehéz dolgunk van, mert csupán egyetlen minta áll rendelkezésre. Rengeteg apró jelzés, történelmi tény, rengeteg írott és egyéb forrás van. Lehet még a régi valóságra utaló jeleket találni. Még akkor is így van ez, hogyha már több száz éve rombolják a kultúrát. Úgy gondolom, hogy amit több száz év alatt vesztettünk el, azt nem lehet egy emberöltő alatt rendbe tenni. Nem tudunk megfelelő ismeretekre szert tenni. Jó szándék vezérel mindenkit, aki ezen az úton halad, de a saját neveltetése, a saját élményei, a saját kudarcai alapján próbál meg alapvető igazságokat megjelölni. Sajnos általában hagyományőrzőink ill. a múltban kutakodók zöme nem óhajtja megméretni a saját tudását, a saját maga által kiásott tényeket. Egyrészt a saját életében sem hajlandó ezt megvalósítani, illetve mások tükrén, mások szűrőjén keresztül sem merik megvizsgálni.

Nagyon sokat tudunk ártani, ha valamilyen váratlan felbuzdulás kapcsán frissen, gyorsan, pusztán a cselekvés kényszere által hajtva, ill. a hatalmas űr miatt nekiállnánk egy komplex rendszert összeállítani. Az oktatással kapcsolatban azt tartanám nagyon fontosnak, hogy elkezdjük összegyűjteni azokat a tényanyagokat, amelyek nem biztos, hogy bizonyíthatóak, de léteznek. Apró lépésenként kell ezt a dolgot felépíteni, mert másképpen nem tudunk helyes következtetésekre jutni, rendszert alkotni. Egy rendszer attól jó, hogy minden apró lépés pontosan felépül az előzőből. Ha mi hatszáz különböző gondolat alapján akarunk létrehozni valamit, akkor az pont annyi felé is mehet, de ennek többszöröse is lehet, ahová végül elvezet az út. Tehát így nem lehet rendszert alkotni. Meg kell ennek a jelen pillanatban működő, az életünket befolyásoló „kultúrának” – nagyon vastag idézőjelben – minden egyes elemét vizsgálni, hogy mi az, ami a teremtés törvénye alapján működik, mi az, ami közömbös, és mi az, ami ártalmas a teremtés egészére nézve. A teremtésbe persze az egész emberi lelket, működést is bele kell érteni. Ez az egész, nagy egység egy oszthatatlan, tökéletesen működő rendszer, ami az ember működésének színtereként ki lett jelölve. Ezt a tökéletességet kellene újra megismernünk. Nem tudományosan, nem apró darabokra szedve a halakat, és szétboncolva a békákat, és kutatva, hogyan lehet emberi roncsokat klónozni, hanem most már bele kell nézni azokba a szférákba is, azokba a jelenlévő, működő információkba, amelyeket nem a matéria, nem az anyag, hanem a szellem, a lélek szintjén működik.

Ezt kéne újraalkotni, ami egy iszonyatos munka. Ezt nem azért mondom, hogy elvegyem mindenki kedvét, hanem annak érzékeltetésére, hogy ez nem megalkotható egyetlen emberöltő alatt. Ha vannak tanítóink, nem hallgatjuk meg őket, ha vannak vezetőink, nem követjük őket. Ez a mai élet térképe. Fel kell fognunk, hogy ehhez a munkához most kell hozzáfogni, ma kell tenni, és nem holnap. Cselekedni kell, de nem a megszokott rendszeren keresztül kell végezni ezt a dolgot. Tehát nem a ma ismert médiában, nem a ma ismert politikai és akadémiai viszonyok között, mert ezek mind arra vannak kitalálva, mind úgy működnek, hogy megszűrjék ezeket a dolgokat. Mindenkinek a saját életében kell meghozni azokat a lépéseket, amelyek döntően elmozdítják erről a pontról, ahol most áll. A saját életében kell felmérni, mi az, ami összhangban van a teremtéssel, és mi az, ami egy művi rendszer részét képezi. Keményen törekedni kell arra, hogy valódi információkhoz jussunk, és ezeket sajnos az előbb említett csatornákon keresztül nem tudja megszerezni.

Ennek egyik feltétele a közösségformálás. Az életmód, a hétköznapi élet szintjén működő emberi közösségeket kell létrehozni, mert jelenleg ilyenek nincsenek. Ha vannak, akkor azok valamilyen cél érdekében jöttek létre, mint a most létrejövő polgári körök, amelyek nagyon tiszteletreméltó teljesítményt akarnak nyújtani. Valóban működő emberi közösségek kellenek. Ha most Magyarországon egy szakrális király körbeküldené a véres kardot, és azt mondaná, hogy van egy jól körülhatárolhat ellenség, mondjuk a média, akkor mindenki üldögélne otthon, és meg se mozdulna. Gondoljunk bele, mi történt volna ebben az országban, ha eleink nem tettek volna eleget az ilyen felhívásoknak.

Csak ezer évre vetítsük vissza a múltunkat. Huszonöt évente váltják egymást a generációk. Csak nekem van egy apám, egy anyám, két nagyapám, két nagyanyám, és még mindig csak 75 évnél tartunk. Talán milliárdnyi ember áll mögöttem, ha csak ezer évra vetítem vissza. Ez egy iszonyatos embermennyiség, akinek a szenvedése, a törekvése, a mindennapi helytállása, a felvállalt halála mind-mind azért történik, hogy az általa igaznak vélt hitet, életmódot, kultúrát továbbéltesse. Majd jövök én a rappel, a technoval, a TV2-vel, RTL klubbal. Ilyenkor szépen előveszem a bicskámat, kinyitom, odalépek apámhoz, anyámhoz, szíven szúrom őket, majd ugyanezt teszem a nagyapámmal. Ezer év kétmilliárd emberét megölöm, értelmetlenné teszem az ő működésüket. Az ő cselekményük azért történt, hogy én folytassam. Én pedig ezt megölöm, nullává teszem, elárulom őket. Ekkora felelősséget ki mer hordozni? Mindenki, aki a TV2-őt nézi, mindenki. Mindenki lenyakazza az összes felmenőjét. Azt gondolom, hogy ezt nem tehetjük meg. Az a kultúra nem azért volt, hogy én kicseréljem egy homlokegyenest másra. Az a szenvedés nem azért volt, hogy én kiröhögjem. Az a sok kínlódás, a vér és verejték nem azért volt, hogy én nevetségessé tegyem, és azt mondjam rá, hogy barbár volt, pogány, primitív, rabló, kalandozó. Ez az, amit a magyar haderőről mondogatnak hőn szeretett történelem tanáraink, ahol az én ősöm is bizonyára ott harcolt. Van különbség, ha valakinek az apját, vagy a tizedik ükapját szidják? Nincs. Vele ugyanúgy egy vagyok, mint az apámmal. Ugyanúgy azonos vagyok vele, nincs különbség, nem lehet különbség. Nem lehet, hogy én megváltoztassam ezeket a dolgokat. Nem lehet, hogy én szétszedjem azt, amit ők összeraktak. Ezt csak egy ilyen mérvű agymosás mellett lehetséges. Ehhez nincs joga senkinek. Nincs joga, hogy az összes felmenőjének a nyomorgását, kínlódását egyenlővé tegye a nullával.

Ha mi nem kezdjük el most azonnal, ebben a pillanatban, ahogy innen fölálltunk, ezt visszacsinálni, és azt a mechanizmusrendszert, ami az életünkben folyamatosan jelen van, azonnal kikapcsolni, vagy legalább is mindennap egy lépést megtéve ezen az úton, és nem a sodródás útján elindulni, akkor bizony mindenki felveszi a saját felelősségét a vállára.

Most csak ezer évről beszéltünk, az azt megelőző 5-6000 évről nem. Döbbenetes mennyiség van mögöttünk, amit mi most a nullára teszünk. Megvalósul-e a cselekedeteinkben ez a dolog? Együtt kell élni vele, fel kell vállalni, hogy nekem bizony az a befont hajú, kalandozó, az a pogánynak nevezett, de egyisten hívő ember az ősöm, aki azért ment Európába, hogy az utódainak katonailag is helyet biztosítson, és akit mi nem nevezünk Nagy Lehelnek, mert csak Károlyt nevezzük nagynak, meg Alexandrost. Ők valóban rablók voltak, akik elvitték az avar kincseket, azokat mi nagynak nevezzük. Igaz, hogy a fiát Kis Pipinnek hívjuk, de Károlyt mi nagynak tiszteljük. Hallotta már valaki azt a kifejezést, hogy a nagy, a hatalmas Árpád, vagy győzedelmes Álmos vezér? Ki hallotta már ebben a használatban ezeket a neveket, akiknek a legnagyobb kultusza kéne, hogy legyen pusztán azért, mert hont szerzett? Ezen kell elgondolkodni, hogy szabad-e ilyet tennünk.

 

 

Rostás László:

 

Jelen pillanatban is folyik ilyen oktatás, többek között Miskolcon a bölcsészegyesületben. Itt folyik olyan képzés, amely igaz, hogy egy magániskola, semmiféle támogatást nem kap, nincs elismerve, viszont elég sokan járnak az országból, és elég sokan ismerik. Tehát ez a fajta oktatás már folyik. Ugyanígy Keszthelyen az alapfokú oktatás, és egyéb helyeken is folyik. Igaz, ez nagyon kevés, de van.

Komolyan kell venni a meséinket, a hagyományainkat, gondolok akár a temetési szertartásainkra, a siratásra, és egyebekre. Még egy dolgot komolyan kell venni: KözŐSségben, tehát közösségben, és nem közÖNségként vagyunk itt. Tehát nem az önösségünk, hanem az ősségünk az, ami miatt közösségbe kovácsolódunk. Abban a pillanatban, hogy közÖNséggé válunk, az önösségünk kapja meg a hangsúlyt, és akkor már nincs helye a tanítónak, nincs helye senkinek ebben a fajta világban. A nyelvünkben mindenre megvan a magyarázat, és hogyha néha csendesen, halkan önmagunkba fordulunk egy-egy kimondott szó után, megállunk és nem örülünk a saját hangunknak, mint tettük hosszú időn keresztül, akkor nagyon komoly tanítást kapunk a saját szavainkon keresztül. Úgy gondolom, hogy ennek van értelme.

Érdemes volna mintegy értelmező szótárszerűen alapfogalmakat összerakni, hogy tudjuk, ha kimondjuk azt, hogy „kezet emel rá”, ne azt értsük alatta, hogy agyon kell ütni a másikat, hanem azt, hogy áldást kell rá osztani. A fontos az, hogy egy nyelven beszéljünk.

 

 

Dr. Varga Tibor:

 

Visszatérnék délelőtti mondandómhoz. Elég erős történelmi bizonyítékaink vannak arra nézve, hogy a magyaroknak volt egy őskereszténysége. Ezt történelmi adatokkal alá tudjuk támasztani. Ezen a nyomon szeretnék tovább haladni.

Olyannyira másfajta vallásunk volt, hogy másfajta országunk is volt. Egészen eltérő volt Nyugat-Európától a középkori Magyarország felépítése. Ezt sem tudjuk, mert nem tanítják meg, pedig ez egy nagyon fontos kérdéskör.

Ennek az az alapja, hogy az állam felépítése egészen eltért a nyugat-európaiakétól. A hűbérúri rendszer nem alakult ki a magyarságnál azért, mert a magyar ember számára mindig is világos volt, hogy nem őróla szól az élet, hanem egy örökérvényű létezés része. Tulajdonképpen a föld nem a saját tulajdona, hanem a rendelkezési jog mindig és mindenkor a Szent Koronát illeti meg. Éppen ezért elképzelhetetlen volt az a magánjogi szerződés, hogy valakinek a tulajdonomból részt engedek, és ő a része ellenében szolgál nekem. Ez időtlen időkig megmarad, mert hűbéres hűbérese ha meghal, a gyereke is az lesz, ha a hűbérúr meghal, a fia is az lesz. A pillanatnyi állapotot örökérvényűvé tették. Ez nálunk nem így volt, mert nem lehetett rendelkezni a földdel szabadon. Birtokolni és használni lehetett örök időkre, ami kitüntetésnek számított. A nemesi ranghoz feltétlenül föld járt, díszként, kitüntetésként kapták a földet.

Érdekes a hűbérré fogadás szertartása. Ez a kérdéskör megőrződött, csak éppen nem hűbér fogalmaként. A szertartás során a hűbéres a kezét kirakja, és fölteszi a kérdést: „Homo?” A vazallus pedig fogja a kezét, összekulcsolja – ilyenkor a legbelső valója nyilatkozik meg – azt válaszolja, hogy „horo”, és a hűbérúr kezébe rakja a kezét, aki átkulcsolja. Innen ered a kezesség fogalma. Utána egy csókot is adnak egymásnak.

Nálunk a homádium fogalma nem ezt jelentette, hanem a vérdíjat. Azt, hogy valaki valamilyen módon az én nemzetségembe, vérségembe tartozik. Ez egészen más állapotot jelentett, mint a hűbéresség.

Nyugaton a közjegyzőség, Magyarországon a hiteles helyek rendszere alakul ki. Tehát Magyarországon a Jó Isten előtt kötötték a szerződéseket, ami Európában ismeretlen. Minden más országban közjegyző volt, csak Magyarországon volt hiteles hely, amelyet a szerzetesi káptalan működtetett, ill. konventek, és Isten előtt kötöttek szerződést. Erről kiállított egy papírt a hitelességi rendszer. Ez összekapcsolódott az istenítéletekkel, amiből elmondok egyet. Az istenítéletek azon alapultak, hogy az ezredfordulós Magyarország Isten országának a képére alakult ki, ahol egyenlő mércével mértek. Székesfehérváron őrzik Szent István mércéjét, ami a mennyei Jeruzsálem mintájára készült. Ez azt jelentette, hogy mindenki cselekedeteit egyenlő mércével mérték, és a mennyországban egyenlő a mérce. Erre az utolsó ítéleti állapotra rakták fel az istenítéleteket. Az 1200-as évek közepéből fennmaradt a jegyzőkönyv az istenítéletekről. Két fajta fő istenítéleti módszer volt: a vízpróba és a tűzpróba. Ha ismerjük az archaikus hiteket, tudjuk, hogy a világ hol tűz által, hol víz által pusztul el. Tulajdonképpen erre épül ennek a gondolata is. A vízzel alkotott ítéletnél arról van szó, hogy a lelket méretik meg. Ha valakinek a lelke könnyűnek találtatik, akkor az összekötözött test feljön a víz színéra, tehát bűnös. A tüzesvas próba érdekesebb a számunkra. A materialista történészek megdöbbennek, hogy lehet az, hogy száz esetből hetvenben az istenítélet alkalmával begyógyul az emberek keze. Hogy fordulhatott ez elő? Az egész hit kérdése. Ha nem tudtak dönteni egy bűnesetben, akkor a megyei bíró tüzesvas próbára ítélte az illetőt. Megjött a királyi ember és az, akinek vinnie kellett a vasat. Előállt a szerzetesi konvent embere, közösen begöngyölték az illető kezét egy ruhába, és lepecsételték. Ettől fogva az illető nem vett magához ételt és italt, és vele együtt böjtölt a szerzetesi konvent és a királyi ember is. Egy pillanatra sem maradhatott egyedül. Három napig böjtöltek, mivel ennyi az isteni feltámadás ideje is. A böjtnek az a lényege, hogy megleljem a jó Istent. Az eseti jelenlétemet levetkőzöm, és Jézus néz vissza belőlem a hit által. Eközben folyamatosan imádkoztak. A harmadik nap után megindul a szertartás, amelyet misébe ágyaztak, hogy feltétlen megjelenjen a jó Isten. A szertartás folyamán, mielőtt az illető megkapná az ostyát, meggyóntatták. Ez után kérik a jó Istent, hogy mutassa meg az igazságot. A templom udvarán felizzítják a tüzet. (A templom a mennyek országa, az udvara a pokol tüze) Ez annak a bemutatása, hogy hová jut a kárhozott lélek, ha nem az igazság útján jár. Elindulnak, a hét bűnbánó zsoltárt énekelve. Kijönnek a templomból, tehát leereszkednek a mennyből a pokolba. Megizzítják a vasat, a pap megszenteli azt, mert abban is jelen kell lennie a jó istennek, leszedik az illető kezéről a pecsétet, és a kezébe rakják a vasat. Az illető a pokolból elindul a mennyország kegyelmébe. Amikor az oltárhoz ért, akkor rakhatta le a vasat. Aztán mellé léptek, begöngyölték a kezét, és újból lepecsételték. Még három napig imádkoztak és böjtöltek. Azért kellett begöngyölni a kezét, hogy a gyanú se merülhessen föl, hogy bekente valamivel, amitől begyógyult a seb. Három nap múlva közösen megbontják a pecsétet, kitekerik a kezet, és meglátják, hogy begyógyult-e vagy sem. Száz esetből hetvenszer begyógyult a seb. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy ott volt a jó Isten.

Miután ezek döntő dolgok voltak jogi ügyekben, ráadásul akkoriban egy papnak súlyosabb dolog volt hazudni, mint most, hinnünk kell a ránk maradt jegyzőkönyveknek.

A hiteles helyeknek köszönhetjük, hogy a magyarországi írásbeliség nagyon magas szintű volt. Még úgy is, hogy a második világháborúban a középkori iratok nagy része megsemmisült, 180 ezernél több oklevél maradt ránk. Ismerünk a 13. századból olyan pápai privilégiumot, amelyben a Magyarországról érkező papoknak elengedi a latin nyelvű vizsgát, szemben az Itáliából jövő papokkal. Magyarországon az írásbeliség és a hit is nagyon magas fokú volt.

 

Herpai Sándor honlapjáról

____________________________________________________________________________________